Az átlag megint jobban keres. Ön is?

Javuló átlagkeresetekről, a fogyasztói árak mérséklődése mellett a reálkeresetek emelkedéséről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH gyorstájékoztatójában arról írnak: idén október végéig 4 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az októberi keresetnövekedésre hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék.

Az év első tíz hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 243 600 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, elérték a 490 ezer forintot. A legrosszabbul a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén dolgozók kerestek, "borítékukban" 145,9 ezer forint lehetett.

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 186 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, amelynek összege átlagosan 9600, illetve 9300 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 159,5 ezer forint volt. Idén a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 166,4 ezer forintra becsülhető.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 256,2 ezer forint volt. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,9 százalék volt.

Az év első tíz hónapjában az előző 2014 azonos időszakához képest a kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 4 százalékkal emelkedtek. A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 4,1, ezen belül a vállalkozásoknál 3,7, a költségvetés területén 5,2, a nonprofit szervezeteknél pedig 2,8 százalékkal nőttek a keresetek.

A fogyasztói árak 0,2 százalékos mérséklődése mellett a reálkereset 4,2 százalékkal emelkedett.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek – 0,2 százalékponttal – kisebb ütemben emelkedtek, mint a keresetek.

A munkajövedelem 3,9 százalékkal volt magasabb.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.