Az ambíciót hiányolja a Molból a horvát kormányfő

Nagyobb aktivitást várna a lelőhelyek feltárásában a Mol-tól a horvát miniszterelnök. Mindazonáltal már megegyezne a magyar társasággal az INA irányításáról. 

Zoran Milanovic horvát miniszterelnök szerint kormányának és a Mol olajipari társaságnak meg kell egyeznie egymással az INA irányításáról, hogy biztosítani lehessen a horvát vállalat növekedését.

A horvát közszolgálati rádió szerda reggeli interjújában Zoran Milanovic elmondta, hogy Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter élvezi teljes bizalmát. Horvát részről Vrdoljak vezeti a tárgyalásokat a Mollal, és Milanovic szerint gazdasági minisztere nehéz helyzetben van, mert a korábbi horvát kormányok által kötött rossz egyezségek alapján kell eljárnia.

"Itt több érdek is van, és úgy gondolom, hogy higgadt fejjel kell dolgoznunk" - fogalmazott a miniszterelnök. Zoran Milanovic szerint az INA részvényeinek értéke fontos a magyaroknak is, mert az ő tulajdonuk is az INA. A miniszterelnök szerint ugyanez igaz a horvát nyugdíjalapokra, amelyek 4-5 százalékos résszel rendelkeznek az INA-ban. (A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.)

A horvát miniszterelnök a szénhidrogén lelőhelyek aktívabb feltárásában és kiaknázásban, valamint a feltárási tenderekre való jelentkezésben látja az INA jövőjét. Zoran Milanovic szerint itt az "ambíció krónikus hiánya" tapasztalható, és szerinte ezeknél az üzleteknél lemaradásban van az INA.

"Közismert, hogy az INA döntéseit a Mol többségi szavazataival hozzák. Mi azt mondjuk nekik, hogy reagáljanak a tenderekre. Miközben az amerikaiak, a nagy cégek, a világ legnagyobb vállalatai reagálnak, az INA és a Mol nem. Ez különös" - magyarázta Zoran Milanovic, hogy miért tartja furcsának az INA viselkedését.

Az interjúban megkérdezték, hogy milyen hatással lehet a tárgyalásokra a korrupcióval vádolt Ivo Sanader korábbi horvát miniszterelnök ellen folytatott bírósági eljárás lezárása. Milanovic szerint a végső döntésnek lesz súlya Horvátországon belül, de a Mollal való jogi rendezést, mivel az választott döntőbíróság előtt folyik, csak akkor befolyásolja, ha a döntőbíróság figyelembe veszi. Erre azonban a bíróságnak nincs kötelezettsége.

A Mol 2013 november végén jelentette be, hogy nemzetközi választott bírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen. A Mol a washingtoni székhelyű Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjához (ICSID) fordult, majd 2014 januárjában a horvát kormány közölte, hogy az ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságát (UNCITRAL) kéri fel a vita rendezéséhe

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.