Az Airbus segítségével fejleszt helikoptert Dél-Korea

Az Airbus Helicopters fejleszti a tervek szerint 2020-ban levegőbe emelkedő koreai helikoptereket, a Korea Aerospace Industries vállalattal együttműködésben. Két 5 tonnás modellről van szó, melyek megfelelnek a dél-koreai, új generációs, könnyű polgári és katonai típusokkal szembeni követelményeknek.

A tenderek győzteseként az Airbus Helicopters folytathatja korábbi együttműködését a Korea Aerospace Industries vállalattal a koreai Surion kétmotoros szállító helikopterek továbbfejlesztésének programjában.

– Minden kapacitásunkat a program rendelkezésére bocsátjuk annak érdekében, hogy a civil és a katonai projekt időben és az előzetesen megállapított költségkereten belül befejeződhessen – mondta Guillaume Faury, az Airbus Helicopters vezérigazgatója.

Mindkét fejlesztési program az Airbus Helicopters H155-ös modelljére épül (ez korábban EC155-ként volt ismert), ez a típus a Dauphin család legújabb és legkelendőbb tagja. A termékcsaládhoz tartozik a Panther katonai és félkatonai változata is, amely a világ számos országában bizonyította már képességeit.

A mostani megállapodás részét képezi, hogy az Airbus Helicopters megosztja a koreai partnerével technikai know-how-ját, amelyet a Surion programban már megismertetett velük, annak érdekében, hogy Korea képessé váljon a saját géptípusa kifejlesztésére.

Ez utóbbi az új generációs, könnyű forgószárnyasok legjobbja lehet majd az 5 tonnás kategóriában. Az Airbus Helicopters Dauphin termékcsaládjába tartozó helikopterekből – amelyekre a mostani fejlesztések is épülnek – több mint 60 ügyfélnek, több mint 1000 darabot szállítottak már le, és közel 5 millió üzemórát teljesítettek a levegőben. A H155 azzal a digitális, négytengelyes robotpilótával van felszerelve, amelyet a koreai pilóták nagyon megkedveltek a Surion repülése közben. Kivételesen jó lebegő manőverezést tesz lehetővé még extrém körülmények között is, rendkívül pontosan be lehet vele állítani a repülési magasságot, sebességet és irányt.

A korábban elindított Surion program tapasztalataira épülő újabb együttműködés referencia értékű projektnek számít a helikopter fejlesztési együttműködések terén.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.