Az AB-tól kér normakontrollt a Bankszövetség

A Magyar Bankszövetség azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolására vonatkozó törvényt, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.
A bankszövetség MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint a normakontroll szükségességét az is indokolja, hogy az elszámolási törvény alapjául szolgáló, júliusban elfogadott törvénnyel kapcsolatban bírói kezdeményezésre alkotmánybírósági eljárás van folyamatban, amelytől a szövetség szerint a most elfogadott törvény elválaszthatatlan.

A parlament elfogadta a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolására vonatkozó törvényt, amely visszamenőleges hatállyal állapít meg új szabályokat a lakossági hitelezésben, és ró hatalmas terheket a bankszektorra - fogalmaz a szervezet.

A közlemény szerint a Magyar Bankszövetség a jogbiztonság és a kiszámítható jogalkalmazás érdekében kezdeményezi - ahogy azt a július 4-én elfogadott, a fogyasztói kölcsönszerződéseket érintő korábbi törvény esetén is megtette -, hogy a köztársasági elnök a jogszabályt ne írja alá, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.

Hangsúlyozták ugyanakkor azt is: a bankszektor megerősíti, hogy a törvény hatályba lépése esetén pontosan, az abban foglalt határidőket maradéktalanul betartva végre fogja hajtani a törvény szerinti elszámolást, visszaírást, ahogy korábban is mindig az aktuális jogszabályok betartásával dolgozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.