Autópálya-átadás is maradt a kampányra

Jövő héten átadják az M3-as autópálya új, Vásárosnaményig tartó szakaszát - közölte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út műszaki átadásán csütörtökön.
A miniszter az átadáson újságíróknak elmondta: az új kormány első ülésén született döntés arról, hogy Vásárosnaménytól Záhonyig is kétszer két sávos új gyorsforgalmi út fog épülni, amelynek tervezése hamarosan elkezdődik.

Seszták Miklós hangsúlyozta: az itt élőknek nagyon fontos a romániai, illetve erdélyi rácsatlakozás az M3-as sztrádára. Reményeik szerint a kormányzati ciklus végén pontosan meg lehet majd mondani, mikor érheti el az autópálya az országhatárt - tette hozzá.

A 3,45 milliárd forintból, hazai és uniós támogatásból megépült, 2,2 kilométer hosszú kétszer egy sávos nyíregyházi nyugati elkerülő úttal kapcsolatban Seszták Miklós elmondta, az útszakasz legalább 10-15 ezer helyi lakos életét könnyíti meg, a beruházás folytatásaként pedig jövő őszre készülhet el a nyugati elkerülő Tiszavasvári útig tartó újabb szakasza.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere megköszönte a kormány támogatását, egyben emlékeztetett arra, hogy már régen felmerült az elkerülő építése. Az előző városvezetés azonban 2009-ben 2025-re tolta ki a beruházás kivitelezését, a Fidesz-kormány ezt az időpontot hozta tíz évvel előbbre - hangsúlyozta.

A megyeszékhely szempontjából kiemelt jelentőségű ez a fejlesztés, mivel a város új iparfejlesztési területe közvetlen összeköttetést kap az M3-as autópályával - fogalmazott a városvezető.

Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, a Kálmánházi úttól az M3-as autópályáig tartó elkerülőt október folyamán vehetik birtokba a közlekedők. Tájékoztatása szerint kiírták az útszakasz folytatásának, a Kálmánházi út és a 36-os főút közötti szakasz kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárást, az ajánlatok beérkeztek, eredményes közbeszerzés esetén pedig még ebben az évben megkötheti a szerződést a nyertes kivitelezővel a NIF.

A 4,4 kilométer hosszú útszakasz 2015. októberére készülhet el - tette hozzá Loppert Dániel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.