A miniszter új autója

A Pénzügyminisztérium azért cserélte le a miniszter és egy szakállamtitkár autóját, mert a tárca szerint halaszthatatlan volt az új gépkocsik beszerzése, a régiek ugyanis "erősen elhasználódtak". A Fidesz szerint a 14,2 illetve 8 millió forintos járművek beszerzése a megszorítások és a válság közepette "pofátlanság".

A Pénzügyminisztérium nem tudta tovább halasztani a miniszteri, illetve a szakállamtitkári autók cseréjét, mivel a járművek erősen elhasználódtak, már nem voltak alkalmasak arra, hogy biztonsággal ellássák a szükséges feladatokat - közölte a Nol-al a tárca. Miniszteri jármű cseréjére azután került sor, hogy 300 ezer kilométert futott, a szakállamtitkári gépkocsi pedig már közel 400 ezer kilométert teljesített.

A tárca járműparkja elöregedett, de cserére csak akkor kerül sor, amikor az már elodázhatatlan - magyrázza a közlemény. A döntés a cseréről a múlt év közepén született, és a közbeszerzési eljárások augusztusban indultak.

Jogszabályok szigorúan meghatározzák, hogy milyen járműveket kell beszerezni miniszteri, illetve szakállamtitkári beosztású állami vezetők számára. A Pénzügyminisztérium e jogszabályok szerint járt el.

A Pénzügyminisztérium arra reagált, hogy a Fidesz szerint pofátlanság a gazdasági válság közepén Veres János miniszternek 14,2 milliós Audi A6-os, Kovács Álmos szakállamtitkárnak pedig 8 milliós Volkswagen Passatot autót vásárolni.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.