Van érdeklődő a Nokia üzemére

Miközben halad a Nokia (ma már Microsoft) komáromi gyárának bezárása, a Népszabadság információja szerint máris akadt egy komoly érdeklődő az üzemre. Úgy tudjuk, egy lengyel autóipari beszállító társaság komolyan fontolgatja a gyár átvételét.

Forrásunk egyelőre nem kívánt többet elárulni a gyártani tervezett alkatrészről, és a befektetést fontolgató céget sem nevezte meg, annyit azonban elmondott: ha minden jól megy, a telephelyet jövő tavasztól akár már új gazdája használhatja. Ezzel arra is lenne remény, hogy az elbocsátott mintegy 1800–1900 emberből sokan helyben tudjanak újra elhelyezkedni.

A munkaviszonyok megszüntetése ismereteink szerint az eredetileg tervezett ütemben halad. Úgy tudjuk, 40 ember kivételével már minden munkavállaló megkapta a felmondásról szóló értesítést. László Zoltán, a vasasszakszervezet helyi alapszervezetének vezetője a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, hogy az állományból eddig 600–650 ember tudja, milyen irányt vesz az élete. Ebből körülbelül 300 olyan dolgozó van, aki az új munkaadójával már a szerződését is megkötötte. A jelenlegi állapot szerint még körülbelül 1200 alkalmazottnak rendezetlen a sorsa. Megjegyezte: a közelmúltban a gyár területén szervezett állásbörze jó eredményeket hozott, hiszen a dolgozók közül valamivel több mint 300-an kaptak ajánlatot.

Mint korábban beszámoltunk róla, az egykori Nokia komáromi gyárának bezárásáról július közepén tájékoztatták a dolgozókat. A döntés értelmében az üzemre november 30-án kerül lakat, a termelést Ázsiába viszik át, s ezzel 1800 ember munkahelye szűnik meg. Az elbocsátásokat három lépcsőben hajtják végre.

A gyárbezárás része a Microsoft átszervezési tervének, amelynek során a társaság optimalizálni kívánja termelését. A Nokiát és a komáromi üzemet mintegy másfél éve átvevő világcég a vállalatcsoport legnagyobb elbocsátását jelentette be. A Microsoft 2013-ban vásárolta meg a Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező, ám a piaci részesedését folyamatosan elveszítő finn cég telefongyártó részlegét. Az átvett vállalatoknál összesen 30 ezren dolgoztak, az átszervezésről szóló híradások után a szakértők egyértelműnek vélték, hogy a Microsoft elsősorban ezen a területen kezdi a költségtakarékosságot. Ennek a racionalizálásnak vált az áldozatává a komáromi gyár, noha a helyiek úgy tartják, az üzem hatékonysága nem volt rosszabb, mint a csoport más tagjaié.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.