Ausztrália bolondítja a szénpiacot

Ausztrália a légszennyezési produkcióját javítandó, több szénbányája bezárását tervezi. Ennek azért lehet hatása a globális piacra, mert az ország speciális szerepben van ezen a területen. Szakértők szerint ha lesznek is bezárások, azért annak hullámai nem érik el Európát.

Az Ausztrál kormány borzolta a napokban a globális szénpiac szereplőinek kedélyeit. A kabinet részéről ugyanis olyan elképzeléseket közöltek, hogy az ország több szénbányáját is bezárnák, vagy legalábbis erősen gondolkodnak egy ilyen lépésen - írta a Bloomberg. Mindezt Martin Ferguson, erőforrás- és energiaügyi miniszter – jelentette be a napokban. Mindez annak a „szén-tervnek” lenne része, amely a túlzott szennyezőanyag kibocsátást hivatott csökkenteni, miután Ausztrália a világ 20 legnagyobb légszennyezést okozó országainak az egyike. Ezen pedig változtatni akar az ország.

Az elképzelés azért keltett jelentékeny figyelmet, mert az ország ugyan nagy világpiaci exportőr, de mégsem ez a meghatározó. Ausztrália a szezon elején a szén árára vonatkozóan szállítási szerződéseket köt japán felhasználókkal, amely megbeszéléseken kialkudott ár végül a világpiac számára is iránymutatónak tekintendő. Ilyen formán a déli féltekén fekvő ország a mérleg nyelvének is mondható a globális szénpiacon. Egyes vélemények szerint pedig a bányabezárások egyenes következménye lenne az, hogy az említett tárgyalásokon emelkednének az árak.

- Európában ezzel együtt nem valószínű, hogy komoly hatása lenne az ausztrál lépésnek – mondta Kuti Ákos, a Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Éppen ezért nem valószínű, hogy mindez a hazai árakra közvetlenül befolyásolná. Ez leginkább Ázsiában lehet hatással a piacra. Ennek oka leginkább az lehet, vélték a fejleményeket kommentáló egyéb szakértők is, hogy bár a japán-ausztrál szerződések iránymutatónak tekinthetőek, ám a szén szállítása nagyon nagy távolságokra, így például Európában szinte kizárt. Így pedig itt a helyi kapacitások termelése lesz a meghatározó, s az befolyásolja az árat. E mellett pedig arról sem szabad elfelejtkezni, hogy mindez még csak terv, így az ágazat és a bányák lobbi munkája révén sokat puhulhat. Éppen ezért az általunk megkérdezettek szerint, ha el is kezdődne, majd végigfutna az ausztrál elképzelés, akkor sem érintené közvetlenül és markánsan az európai, s így a magyar árakat.

Ferguson az említett lobbiról szólva arról is beszélt, hogy jelenleg egyeztetések zajlanak a kormány és az iparág szereplői között, hogy a terv milyen formában érintené az egyes szénbányákat. Az persze jól látható, s a kedélyeket azért ez megnyugtatja, hogy Canberra sem egy gyors bezárási hullámot képzelt el, a folyamat ugyanis az évtized végéig tartana. Az Ausztrál Szénipari Szövetség szerint minden esetre 18 bánya lesz kénytelen bezárni tárnáit az elkövetkezendő években.

Ferguson közelmúltban tett egyik rádiónyilatkozata azért árnyalja a képet, s láthatóvá teszi, hogy azért nem egyszerű helyzetről van szó. Ebben kifejtette: „nem zárható ki egy-két szénbánya bezárása, de jelen pillanatban óriási fejlesztések folynak az iparágon belül, amely rekord mennyiségű piaci lehetőséget és profitot jelent Ausztráliának.” Vagyis a dicséretes környezetvédelmi tervek mellett a kormány azért a zsíros bevételekről is nehezen mondana le.

Az ausztrál miniszterelnök asszony, Julia Gillard minden esetre markáns elképzeléseket vázolt fel a keretszámok alapján. A légszennyezés mértékét, amelyből az iparág jelentősen kiveszi a részét 5 százalékkal akarja csökkenteni 2020-ig. Nem engedhetjük meg maguknak,hogy lemaradjuk, miközben a világ halad – fogalmazott.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az ötlet mögött komoly belpolitikai fejlemények húzódnak. A kormány, melynek népszerűsége a közvélemény-kutatások szerint esett és amely 2013 végén ismét választások elé kényszerül, lehet mondani egy pallón egyensúlyoz. Az elmúlt időszakok japán történései arra hívták fel a figyelmet, hogy a környezetszennyezéssel muszáj valamit kezdeni, csökkenteni, ám mindez könnyen lehet a foglalkoztatási helyzetet rontaná az országban. Ezt a kártyát az ellenzéki liberális-nemzeti koalíció azonnal ki is játszotta, s arra is rávilágítottak, hogy a terv mindezek mellett növelné a megélhetési költségeket is az országban. Amelyet lehet nehezen tolerálnának a választópolgárok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.