Augusztus végére igérik a Nemzeti Eszközkezelőt

A kormány kétmilliárd forintot különített el a Nemzeti Eszközkezelő Társaság működésére.

  A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-nek  az eszközkezelő létrehozásával kapcsolatos megkeresésére pénteken azt válaszolta: a Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállítása érdekében a kormány július 18-i határozatában 2 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a MNV Zrt.-éhez, mint tulajdonosi joggyakorlóhoz a Miniszterelnökség „rendkívüli kormányzati intézkedések” fejezetének terhére. A társaság felállítása a vagyonkezelő MNV Zrt-n keresztül megkezdődött és várhatóan augusztus végéig lezárul - írták.

A kormány június 28-i rendeltében július 31-i határidőt szabott a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy dolgozza ki a Nemzeti Eszközkezelő Társaság működési feltételeit. Ebben a rendeletben a kabinet arról is döntött, hogy a gazdasági miniszternek július 31-ig kell gondoskodnia a szükséges forrásokról, a nemzeti fejlesztési miniszternek pedig a forrásbiztosítást követő 30 napon belül kell az MNV Zrt. útján a társaság felállításáról.

A kormány egy következő, július 18-i határozatában rögzítette, hogy az idei költségvetési törvény Miniszterelnökség fejezet terhére 2 milliárd forint átcsoportosítása történjen meg a Nemzeti Eszközkezelő felállítása és működése érdekében.

Ezt követően egy új, augusztus 10-i határozatában a kabinet módosította a július 18-i rendeletét, és kötelezte a két szakminisztert, haladéktalanul dolgozza ki, hogy a Nemzeti Eszközkezelő Társaság milyen áron vegye meg a kényszerértékesítésre kiválasztott lakásokat.

A legutóbbi rendeletben a két szakminiszter és a közigazgatási és igazságügyi miniszter augusztus 31-ig kapott határidőt arra, hogy javaslatot tegyen a Nemzeti Eszközkezelő Társaság által megvásárolandó kényszerértékesítésre kiválasztott lakások bírósági végrehajtás és a bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének összehangolására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.