Augusztus végéig megjön a reálhozam

A tb-rendszerbe átlépő magán-nyugdíjpénztári tagok legkésőbb augusztus végéig kézhez kaphatják az őket esetlegesen megillető reálhozamot.

A miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja sajtótájékoztatóján azt mondta: megvolt az esélye annak, hogy a pénztári vagyon átadása és a reálhozamok kifizetése az év végéig is elhúzódhat, ezt azonban nem fogják engedni. Ismertette: a parlament által hétfőn elfogadott törvénymódosítás úgy rendelkezik, hogy a magánpénztári reálhozamot minden pénztártag esetében ugyanazon fordulónapra - május 31-re - kell kiszámolni.

Kormányrendeletben határozzák majd meg azt a kéthetes időszakot, amikor a reálhozamokat folyósítaniuk kell a nyugdíjkasszáknak. A vagyont a módosított törvény szerint június 12-ig kell átadniuk a pénztáraknak. Emlékeztetett arra: a pénztárak kötelesek márciusban levélben megkeresni azokat, akik eddig nem rendelkeztek esetleges reálhozamukról, a levél az ehhez szükséges nyomtatványt is tartalmazza majd.

Annak, aki a nyilatkozatot nem küldi vissza május 31-ig, postai úton, állandó lakcímére kiküldik a pénzt. A nyugdíjvédelmi megbízott figyelmeztetett: aki nem kapta meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) levelét, azt jelenti, hogy a címe rosszul van bejelentve. Ha a pénztártagot a nyilvántartott címen nem találják meg, az állami nyugdíjszámlán írják jóvá a neki járó reálhozamot. (forrás: mti.hu)

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.