Átrendezheti a biztosítók sorrendjét a kgfb-kampány

A fővárosban és a megyeszékhelyeken lakók januártól várhatóan többet fizetnek a kötelező biztosításért, míg a kisebb településen élők tarifája tovább csökkenhet. A biztosítók idén is sok különféle kedvezményt kínálnak, jobban járhat például, aki már november első felében biztosítót vált.

A tavalyi óriási díjcsökkenések után a 2014-es kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) tarifái csak vidéken estek – állapítja meg saját ügyfélportfoliójának elemzése alapján a PBA Biztosítási Alkusz. A kisebb településen élők akár tíz százalékkal is jobb ajánlatot kaphatnak, mint az előző évben.

Ezzel szemben nem kedvez a díjhirdetés a fővárosiaknak és a megyeszékhelyeken lakóknak, akik átlagosan egy, illetve nyolc százalékkal magasabb tarifákkal számolhatnak - mondja Waldmann Péter, a cég online üzletágának vezetője.

A PBA kimutatása szerint országszerte átrendeződött a biztosítók erősorrendje a kötelezők piacán. Amíg Budapesten tavaly a Genertel dominált, idén a helyét az Astra veheti át, amelyet az Aegon és az Allianz követ. A 2013-ban első helyen álló Wáberer idén is megmarad a dobogón a megyeszékhelyeken, a többi vidéki településen viszont az Astra válthatja őt. A második és a harmadik helyen mindkét esetben az Allianz és az Uniqa állhat.

A kötelező átlagdíjait együttkötési kedvezmények csökkenthetik. Több biztosító például akár 50 százalékot is elenged a kötelező díjából, ha a szerződő lakásbiztosítást is választ mellé, míg 5-15 százalékos kedvezményt kaphat, aki úgy dönt, hogy biztosítójával kizárólag az interneten kommunikál.

A korábbi évekhez hasonlóan sokat megtakaríthat, aki eltér a megszokott negyedéves csekkbefizetéstől: például, ha beszedési megbízást (inkasszót) ad a számlájára, akár 20 százalékal kevesebbet fizethet. Idén van olyan biztosító is, amely a kötés dátumától függő kedvezménnyel is szolgál. Azaz 20 százalék engedmény jár a november első felében kötőknek, míg csupán 10 százalék a november második felében aktívaknak – sokan ugyanis a hónap utolsó tíz napjára hagyják a döntést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.