Atomcsapás az E.ON profitjára

Az első háromnegyed évben 64 százalékkal zuhant az E.ON német közüzemi szolgáltató nyeresége, elsősorban a németországi atomerőművek kényszerű leállítása, illetve a földgáz-kereskedelmen elért profit visszaesése miatt. Magyarországon tízmilliárd forinttal olvadt a nyereségük.

A legnagyobb német energetikai társaság a korábbi 4,3 milliárd helyett csupán 1,6 milliárd eurós kiigazított adózott eredményt tudott felmutatni a kérdéses időszakban, ebből a harmadik negyedév 652 millióval részesedett. Az E.ON a magyar piacon szeptemberig 395 milliárd forintos árbevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 403 milliárddal. Eközben 64-ről 54 milliárd forintra csökkent a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény (EBIDTA).

EON Fölgázszállító Zrt. hajdúszoboszlói telepe
EON Fölgázszállító Zrt. hajdúszoboszlói telepe

A márciusi fukusimai katasztrófa után felerősödött a atomenergia-ellenes hangulat Németországban, ahol elhatározták, hogy 2022-re az utolsó reaktort is kivonják az áramtermelésből. Az atomstop elrendelése óta nyolc reaktort állítottak le, ezzel 21 százalékkal csökkentve a fogyasztóknak szolgáltatott nukleáris energia mennyiségét.

A gáz viszonteladói árrésének szűkülése 800 millió euróval erodálta az E.ON innen származó nyereségét a januártól szeptemberig tartó időszakban. Nagy érvágást jelentett a Gazprommal kötött hosszú távú gázszállítási szerződésben kikötött fix átvételi ár, mivel az jelenleg magasabb, mint amennyiért az E.ON az azonnali piacon meg tudná venni az energiahordozót.

A kiterjedt magyarországi érdekeltségekkel rendelkező E.ON vezérigazgatója a mérleghez csatolt közleményében nem túlzottan optimistán nyilatkozott a jövőt illetően. A konszernt tavaly május óta irányító Johannes Teyssen szerint a gazdasági környezet a következő időszakban is nehézségekkel, feszültségekkel terhelt marad a társaság fő piacain. Az adósságválságra adott uniós válasz, a mentőcsomag kibővítése még korántsem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt – írta a vezérigazgató.

A nehéz helyzetre az E.ON költségeinek csökkentésével reagált, a tavaly novemberben meghirdetett terv 2013-ig 15 milliárd euró értékű vagyonelem értékesítésével számol. Ebből eddig 9 milliárd már befolyt. Ebben jelentős tétel volt a duisburgi közüzemi szolgáltató és a brit villamosenergia-elosztó hálózat eladása. A cég szeptember 30.-án 34,5 milliárd eurós adósságállománnyal rendelkezett, ennek mérsékléséhez kellenek számára a pluszbevételek. A cég tavaly szeptember végén még 85 ezer főt foglalkoztatott világszerte, az állományt mára 79 ezresre szűkítették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.