Átlag 76 ezret kapnak a visszalépők
Selmeczi Gabriella szerint beigazolódott, hogy szükséges és helyes döntést hozott a kormány, amikor elindította a nyugdíjvédelmi programot. Ezt a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott azzal támasztotta alá pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy több mint félmillió ember egy forintot sem kap reálhozamként.
Selmeczi Gabriella bejelentette, hogy a visszalépő tagok átlagosan 76 030 forint kifizetést kapnak, amiben van a tagdíj-kiegészítés is. A 3 020 778 tb-rendszerbe visszalépő tagból 2 450 960 ember kap reálhozamot, 569 818 volt tag azonban nemcsak kifizetésre nem számíthat, hanem sokaknak még csökkent is a befizetésük értéke. Nagyobb kár azonban nem érheti ezeket a tagokat sem, a kormány ugyanis vállalta, hogy az ő befizetéseiket kipótolja - fejtette ki a megbízott. "Tehát mondhatjuk azt, hogy 569 818 fő reálhozamát eltőzsdézték" - jelentette ki Selmeczi Gabriella.
A nyugdíjvédelmi megbízott szerint túlzóak voltak azok az előrejelzések, hogy a magánnyugdíjpénztárak több százezer forint értékben fognak kifizetni reálhozamot. "Ha őszinték akarunk lenni, akkor a magánnyugdíjpénztárak messze nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem úgy kezelték a rájuk bízott vagyont, ahogy azt a magán-nyugdíjpénztári tagok elvárták" - mondta.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elkezdte a magánnyugdíjpénztárak működésének átvilágítását, helyszíni vizsgálatokra is sor kerül szeptemberben. A KEHI egyik kiemelt feladata az, hogy a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodását, illetve azokat a szerződéseket megvizsgálja, amelyeket vagyonkezelésre kötöttek - jelentette be.
Azokra a kérdésekre, amelyek azt firtatták, hogy azok közül, akik nem kapnak reálhozamot, hányan léptek be 2006 után - a válság kitörése előtt - a magánnyugdíjpénztárakba, azt válaszolta: a részletesebb adatok a következő hetekben érkeznek meg, az elemzéseket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fogja elvégezni. Hozzátette: a pénztártagokat kevésbé érdekli, hogy az az év amikor beléptek, éppen milyen év volt.
A kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert annak idején állítólag azért hozták létre, hogy ha valaki nyugdíjas lesz, akkor idős korában egy markáns kiegészítést kapjon ebből a rendszerből – idézte fel a megbízott. Most mindenki, aki majd megkapja a reálhozamát, elgondolkodhat azon, hogy a befizetett összeg és a reálhozam mennyit ér, nyújtott volna-e időskorára megfelelő biztonságot. Azon is el lehet gondolkodni civil állampolgárként, hogy 10 év alatt egy szimpla bankbetét lehet, hogy sokkal többet tudott volna hozni - mondta.
Arra az újságírói felvetésre, hogy négyszer annyian kapnak reálhozamot, mint ahányan nem, azt válaszolta: azt, akinek a befizetése eltűnik, és most nem részesül reálhozamban, nem vigasztalja, hogy a szomszédja kapott reálhozamot. A kérdést így feltenni nem helyes - jelentette ki.
Eddig a beszámoló a nyugdíjvédelmi megbízott sajtótájékoztatójáról és akkor lássuk mi az igazság abban, amit Selmeczi Gabriella mond, illetve azzal szemben, amit állít.
A nyugdíjvédelmi megbízott "elegánsan" kitért az elől a kérdés elől, hogy abból a félmillió emberből, akinek nincs reálhozama, hányan léptek be 2006 után. Pedig a felvetés jogos, többségük ugyanis vélhetően ebben az időszakban csatlakozott valamelyik kasszához. Márpedig a válság 2008-ban komoly veszteséget okozott a magánnyugdíjpénztáraknak csakúgy, mint a legtöbb, a tőke- és pénzpiacokon mozgó befektetőnek. Ezeket a mínuszokat azonban a kasszák 2009/2010-ben ledolgozták, sőt összességében nyereségesre hozták ezt a három évet. Az már más kérdés, hogy ez a nyereség mindenkinél meghaladja ezen időszak éves átlagos inflációját vagy sem, a reálhozam ugyanis az e feletti rész.
A pénztárak tehát nem tőzsdézték el az ügyfelek pénzét, azét a félmillióét sem, akinek nincs reálhozama, legfeljebb kisebb nyereséget termeltek annál, mint amekkora a pénzromlás üteme volt. A kasszáknak azonban nem is az volt a dolga, hogy néhány év alatt olyan reálhozamot produkáljanak, amit aztán az állami rendszerbe visszakényszerített tagoknak amolyan búcsúajándékként kifizethetnek, hanem az, hogy több évtized alatt megőrizzék a rájuk bízott összegek vásárlóértékét, hogy az majd fedezetet nyújtson a tagok nyugdíjának negyedére. Ezt a pénztárak összességében még úgy is hozták (igaz Selmeczi Gabriella nem tartja fontosnak ismerni az elmúlt időszakban termelt hozamokat – lásd az ajánlott cikket), sőt a tagok nagyobb részénél, 2,5 millió ügyfél esetében még túl is teljesítették, hogy a tervezetnél lényegesen rövidebb ideig működhettek, s erre az időszakra kijutott még egy komoly válságból is.
Selmeczi Gabriella szerint azt sem éri kár, akiknek csökkent a befizetésének értéke (még egyszer: tehát nem a befizetett összeg, hanem annak értéke, mert a hozam kisebb volt az inflációnál), mivel a kormány vállalta, hogy az ő pénzüket kipótolja. A nyugdíjvédelmi megbízott csak azt felejtette el hozzátenni, hogy a pénztáraktól az állami nyugdíjalapba átkerült megtakarítások, csakúgy mint az eddig, most és ezután fizetendő nyugdíjjárulék nem halmozódik fel egy számlán, mint a magánkasszák esetében, és akkor sem fog, ha az állam létrehozza az ígért egyéni számlás rendszert. Ezeken a számlákon ugyanis csak virtuális forintok lesznek, azt mutatják, hogy mennyit fizettünk be, de hogy végül mekkora nyugdíjra leszünk jogosultak, az attól függ, hogy mit bír az ország gazdasági teljesítőképessége. A nyugdíjak értékállóságáról, ha tetszik az állam által fizetett reálhozamról, vagyis arról, hogy az időskori nyugellátások összege mennyire követi az inflációt, pedig hosszan tudnának mesélni a nyugdíjasok.
