Átadták az első Flirt-motorvonatot a GYSEV-nek

Németh Lászlóné felavatta a soproni vasútállomáson a GYSEV Zrt. első Flirt-motorvonatát. Az átadáson ezt a kormány sikereként értékelte, hozzátéve, a fejlesztésekhez szükséges 50 milliárd forintból 42 millliárd Brüsszelből jött.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az átadáson hangsúlyozta: fontos, hogy a munkába vagy iskolába járók kényelmesen és gyorsan juthassanak el úti céljukhoz. Kiemelte, 2010 óta a vasút helyzete megszilárdult, az utasszám - a korábbi évtizedekkel ellentétben - növekedésnek indult. A kormány elsősorban azok érdekében dolgozik a közlekedés megerősítéséért, akik ezt nap mint nap igénybe veszik - mondta a miniszter.

A tárcavezető emlékeztetett rá: a vonatbeszerzés a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd szakasz 50 milliárd forintból, ezen belül 42 milliárdnyi uniós forrásból végrehajtott fejlesztésének eleme.

Megjegyezte: itt a hasonló projektekhez képest fele áron elvégzett munkálatokat követően 120 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok, ami a teherfuvarozás lehetőségeinek javulásával a régió növekedését támogatja.

A miniszter hozzátette, az újabb 42 motorvonat beszerzésével 2015 második félévében több mint száz tagból álló, európai kényelmi színvonalat biztosító Flirt-flotta működik majd a hazai vasútvonalakon.

Dávid Ilona, a vasúttársaság elnöke arról beszélt, hogy a GYSEV mostanra "kinőtte magát, nagyon sok mindent letett az asztalra és egy nagyon versenyképes társasággá alakult", a fejlesztések - köztük a következő évek vasútvonal-villamosításainak - előnyeit pedig az utasok is élvezni fogják.

Ezeket a lehetőségeket, tette hozzá, nagy mértékben köszönhetik "annak a kormánynak, amelyik a vasút mellett tette le a voksát a közösségi közlekedés területén belül, és biztosította számunkra az európai uniós forrásokat".

Október elején közölte az MTI-vel a vasúttársaság, hogy a Stadler lengyelországi gyárában elkészült a cég által megrendelt első Flirt-motorvonat, annak a négydarabos flottának az első járműve, amelyről a GYSEV és a Stadler még 2012 áprilisában írt alá szállítási szerződést.

A vasúttársaság összesen 10 új FLIRT vonattal bővíti eszközparkját, ugyanis egy idén aláírt szerződés értelmében további 6 vonatot rendelt még a Stadlertől. Tavaly április 12-én, a GYSEV és a Stadler szerződésének aláírásakor elhangzott: a megállapodás összértéke 20,3 millió euró. Akkor még azt közölték, hogy az első vonatot 2014 elején, míg az utolsót 2014 közepéig adják át a GYSEV-nek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.