Átadás előtt a Syma kongresszusi központ első üteme

Márciusra elkészülhet egy 1500-2000 fős befogadóképességű, nemzetközi színvonalú kongresszusi központ a Syma egyik csarnokának átépítésével és felújításával - közölte az Open Gates Hungary Kft. hétfőn.

A rendezvény- és kongresszusi központ területén belül így már összesen 15 szekciótermet tudnak majd biztosítani - idézték a közleményben Szántó Andrást, a rendezvényközpont ügyvezető igazgatóját.

A közlemény szerint míg a nemzetközi kongresszusok és konferenciák számát tekintve Budapest a világ első 20 városa között van, a résztvevők összes létszámát illetően viszont több mint 50 város előzi meg

"Jelenleg mintegy 85 milliárd forintot tesz ki Magyarországon a kongresszusok résztvevőitől származó bevétel. Ha lenne egy nemzetközi szinten is versenyképes, legalább 4.000 főt befogadó kongresszusi központunk, akkor megbízható számítások szerint ez az összeg megnégyszerezhető lenne (azaz a magyar költségvetésbe akár 340 milliárd forint is befolyhatna erről a piacról).

Ez a külföldiektől származó, jelenlegi teljes turisztikai bevétel egyharmada. Ennek az összegnek csak az áfa tartalma 68 milliárd forint lenne" - közölte Szántó András a közleményben. A Syma 25 éves megtérüléssel tervezi a beruházás második szakaszát, amelynek keretében a jelenlegi rendezvényközpontot alakítják át nagy befogadóképességű nemzetközi kongresszusi központtá - derül ki a közleményből.

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája szerint 2010 első kilenc hónapjában összesen 235 nemzetközi konferenciát rendeztek meg Magyarországon, amelyeken több mint 60.000 fő vett részt. Országszerte összesen 1.032 napnyi nemzetközi konferencia zajlott, amelyek résztvevőinek száma átlagosan meghaladta a 257 főt, átlagos időtartamuk 4,4 nap volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.