Árháborút és feketézést hoztak a nemzeti trafikok

Bár a gyártók nem nyilatkoznak az eladásaikról, úgy hírlik, hogy a trafikrendszer nyomán drasztikusan visszaesett a legális cigaretta forgalma.

Drámai mértékben visszaesett a cigarettagyártók forgalma – írta meg nevük elhallgatását kérő budapesti trafikosokra hivatkozva az Index. A hírportál szerint a dohánycégek területi képviselői a július óta bekövetkezett kemény forgalomcsökkenéssel indokolják, hogy a Philip Morris nemrégiben arra kényszerült, hogy 50-100 forinttal csökkentse a kulcsmárkáinak az árát. A dohánymulti így próbálja ugyanis mérsékelni azt a forgalomcsökkenést, amit a trafikrendszer bevezetésével a cigaretta drágulása, illetve a feketepiac elburjánzása okozott.

Korábban a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége úgy becsülte: a trafikrendszer nyomán az addigi 5 százalékról 15 százalékra nőhet a feketepiac aránya, ám abban a becslésben még nem volt benne a cigaretta árrésének a radikális, 4 százalék körüli értékről 10 százalékra történt emelése.

Egyelőre kérdéses, hogy a nagy ellenfél, a British American Tobacco (BAT) felveszi-e a kesztyűt, és belemegy-e olyan negatív árspirálba, mint a 2004-es árháború, ami akkor milliárdos veszteségeket okozott a gyártóknak.

Az Indexnek nyilatkozó kereskedők nem titkolják, hogy a gyártók azzal próbálják – többek között – kordában tartani az árakat, hogy a korábban a "hagyományos", ám a dohánykereskedelem jogától a botrányos trafikpályázat következményeként megfosztott kiskereskedőktől július elején visszagyűjtött cigarettát dobják a piacra. Az újracsomagolás ugyanis nagyságrendekkel kisebb költségeket okoz, mint az árrésnövelés és a növekedő jövedéki adó által a cigarettára rakódó többletköltség.

A nemzeti trafikok mellett úgy hírlik, hogy országszerte gyakorlatilag elburjánzott a feketekereskedelem. Az Index szerint főleg a metróállomások körül lehet szerezni 4-500 forintért, azaz féláron sokszor eredeti, ukrán vagy szerb határon át érkező cigarettát. A Napi Gazdaság ide vágó iparági információi szerint országszerte 3 százalékot erősödött a feketézés, ráadásul ezek az adatok még a cigaretta kötelező 10 százalékos árrésének bevezetése előtt készültek – vagyis a korábban feltételezett, országos szinten 7-8 százalékos feketepiac mostanra már jóval nagyobb is lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.