Árfolyamháború Moszkvában
A találkozó előtt minden jel arra utalt, hogy a viták és szemrehányások középpontjába Japán kerül, amelynek valutája Abe Shinzo kormányának megalakulása óta gyorsan veszít értékéből a főbb versenytársakkal szemben. A helyzet azonban ennél sokkal összetettebb.
Az elmúlt bő két hónapban a jen nagyjából húsz-húsz százalékkal gyengült a dollár és az euró ellenében. A dollár például 77 jent ért akkor és 92-94 közötti értéket most, s egyes elemzők szerint valószínűleg nem kell sokat várni a százas kurzus beköszöntére sem. Más kérdés, miként azért erre egyre többen rámutatnak, hogy Japán – amelynek gazdasága a negyedik negyedévben is nagyot zökkent – évek óta szenved a deflációtól. Meg attól, hogy a nemzetközi pénzügyi válság kezdete, hozzávetőlegesen 2007 közepe óta a reálárfolyama - a kereskedelmi partnerekkel szembeni versenyképességi helyzetet jobban kifejező mutató - 27 százalékkal erősödött, visszavetve a szigetország exportját. Az új miniszterelnök élénkítő politikát hirdetett meg, amire elvileg persze nagy szükség lenne, de a német Bundesbanktól az orosz kormányig megriadtak az eshetőségtől, hogy Tokió a jen leértékelésén keresztül előnyt kíván szerezni. Sőt, Jens Weidmann, a Bundesbank vezére riadót fújt, hogy veszélyben a jegybanki függetlenség intézménye.
A japán kormány kétségkívül rávette a jegybankot, amelynek vezetése egyébként két hónapon belül távozik, hogy az inflációs célt emelje fel két százalékra a mostani egyről. Inflációt pedig a gyengébb valutával is lehet gerjeszteni, föltéve persze, hogy más országok nem igyekeznek hasonló eszközök bevetésével szintén előnyre szert tenni.
Erre tett kísérletet – szintén a német Bundesbank megrökönyödésétől kísérve – Francois Hollande francia elnök, aki a múlt héten „árfolyamcél” kitűzését szorgalmazta, azt követően, hogy az euró 15 havi csúcsra kapaszkodott fel a dollárral szemben, kurzusa elérte az 1,37-es szintet. Az Európai Központi Bank ülésén Mario Draghi elnöknek azonban sikerült olyan megfogalmazást találnia, amellyel egyrészt elutasította Hollande beavatkozását az EKB független hatáskörébe sorolt kérdésbe, de másrészt elérte, hogy a kurzus meredeken zuhanni kezdjen, egészen 1,33-ig.
A moszkvai alkudozás előestéjén aztán az eurózóna tagországai is hozzátették saját teljesítményüket. A vártnál rosszabb hírre, hogy a negyedik negyedévben visszaesett a GDP, az euró három heti mélypontra ereszkedett vissza, azzal együtt, hogy az EKB elnöke kifejtette: nincs árfolyamcél, de az erős kurzus az infláció ütemét nyomhatja a kétszázalékos cél alá. Ennek veszélye elemzők szerint kamatcsökkentést válthat ki Frankfurtban. Draghi most Moszkvában azzal érvelt, hogy az árfolyamról szóló vitának nincs értelme, a nyilatkozatháború önpusztító.Weidmann pedig hozzátette, hogy az euró erősebb árfolyama még nem ok a kamatcsökkentésre.
A G-20-as pénzügyi csúcs házigazdái, az oroszok általánosságban aggódnak, de nem bírálják Japánt. Azt mondják, nincs jele annak, hogy Tokióban aktívan beavatkoznának a pénzpiacokon a jen gyengítésére. A leértékelődést pusztán az váltja ki, hogy a kormány és a jegybank a „mennyiségi könnyítés” politikáját karolta fel, amelyet már alkalmaz az Egyesült Államok és Nagy-Britannia – számos szakértő szerint történelmi evolúciós lépések sorozatát indítva el a világ vezető jegybankjaiban.
Erre utalt lényegében a Hetek Csoportjának (G-7) minapi nyilatkozata, amely elég homályos módon azt taglalta, hogy az egyes országok élénkítését szolgáló intézkedések a jelenlegi gyenge konjunkturális helyzetben szükségesek, nem leértékelési verseny kezdetét hordozzák magukban, de a monetáris döntéseknek lehet hatásuk az árfolyamra, ami persze tovagyűrűzhet. A Bank of England kormányzója, Mervyn King szerint ez nem baj, a lényeg az, hogy az árfolyamok tükrözzék a gazdasági folyamatokat, és érvényesüljön a kurzusok lebegő rendszere. Mondta ezt azzal együtt, hogy amúgy megjegyezte: a fontnak gyengülnie kellene a versenyképesség javítására, a külföldieknek több brit, a briteknek kevesebb külföldi árut kellene vásárolniuk. Jelenleg Nagy-Britannia látja el a G-7 elnöki teendőit.
A brit parlamentben David Cameron miniszterelnök is megszólalt. A rivalizáló leértékelésnek nincs értelme, hangoztatta, mert a valuta gyengítésével nem lehet tartós növekedést elérni. A font egyébként az egyik leglátványosabban hanyatló valuta a világban, öt év alatt 25 százalékot esett a reálárfolyam, s a múlt év vége óta drámai ütemben zuhant a dollárhoz képest. A font nominális árfolyama 1,62-ről 1,54 dollárra süllyedt.
A Nemzetközi Valutaalap úgy látja, az árfolyamok körül kialakult szócsata eltúloz egy kétségkívül létező jelenséget. Hasonlóan vélekedik Dennis Lockhart, az amerikai jegybank atlantai tagbankjának elnöke, aki kifejtette: árfolyamháború nincs, csak feszültségek vannak. Amikor mindenki a növekedés forrását keresi, s az egyik tényezőt az exportban találja meg, akkor értelemszerűen felvetődik a kérdés, milyen kurzus támogatná a kivitelt.
A feltörekvő országok azonban úgy érzik, hogy ők az áldozatai a nagy jegybankok gazdaságélénkítő tevékenységének. Brazília már régebben protestál, hiszen a gazdaságokba benyomott pénz a magasabb hozam reményében a feltörekvő piacokra áramlik, ahol az árfolyam erősödését, az export visszaesését vonja maga után, és nehezen kezelhető helyzetet teremt.
A chilei pénzügyminiszter, Felipe Larrain azt írja a Financial Times-ban, hogy a leértékelődési következményekkel járó ösztönzés a fejlett országokban súlyos dilemma elé állítja a fejlődő térséget. Saját országa mellett utalt még Mexikóra, Perura és Kolumbiára. A folyamat ugyanis nem zéró összegű játék: ami most kedvezőnek látszik a fejlett államokban, az kedvezőtlen hatásokat fejt ki másutt, ahol esetleg meg kell fontolni a tőkemozgások korlátozását, s egyéb protekcionista intézkedéseket. A mennyiségi könnyítés globálisan nem kívánatos eredményre vezet, szögezte le.
A kétnapos ülés előtt kiszivárgott a közlemény tervezete. A Bloomberg és Reuters úgy tudja, hogy a részvevők elutasítják a protekcionizmust, hitet tesznek a nyitott piacok, a globális egyensúlyok helyreállítása mellett, s ígérik óvakodnak a leértékelési versenytől. De nem hagynak kétséget afelől sem, hogy „a monetáris politikának az árstabilitás őrzése mellett támogatnia kell a gazdasági fellendülés előmozdítását”. Péntek estére kitudódott, hogy ez a tágabb kör nem támogatja teljes mértékben a hetek minapi álláspontját. A szombaton publikálandó nyilatkozat tervezetéből kihúzták, hogy "a részvevők politikájának nem lehet célja az árfolyam szintjének alakítása". Ezt a részt Kína követelésére hagyták ki. Amerikai részről Ben Bernanke jegybankelnök viszont értésre adta, a monetáris politika a gazdaság serkentését és a munkanélküliség csökkentését szolgálja.
A közlemény más fontos témákra is kitér majd. Figyelembe vennék például az egyedi sajátosságokat az államadósság fenntartható szintjének megítélésekor és az adósságnak a pénzügyi piacokra gyakorolt hatásáról.
Kérdés azonban, miként alakul az élénkítők és a szigorítók vitája. A G-20-ak 2010-es torontói csúcstalálkozóján abban állapodtak meg, hogy 2013-ig megfelezik a költségvetési hiányokat és 2016-ig érdemben csökkentik az államadósságokat. Ám az Egyesült Államok nem kíván számszerű fogadalmat tenni, a kongresszusban még folyik a költségvetis vita, s a jegybank is folytatja a az alacsony kamat és növekedástámogató politikáját, amíg a munkanélküliségi ráta nem ereszkedik 6,5 százalékra. Az eurózóna vezetői viszont új megálapodást sürgetnek az államadósságok mérsékléséről.
Egyebekben érintik majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szavazati és kvótarendszerének átsúlyozását, valamint azt is, miként nehezíthetnék meg a multik számára, hogy a profitok adóparadicsomokba áttelepítése révén elkerüljék, csökkentsék az adófizetési kötelezettséget.
A tanácskozás péntek reggeli nyitányára a tokiói tőzsdeindex több mint egyszázalékos veszteséget halmozott fel, a jen pedig idegesen mozgott a dollárral szemben a 92-es árfolyam körül, mert megindultak a találgatások, ki válthatja a jelenlegi jegybanki vezetést.
