Áremelés mellett döntött az MTelekom is

Lépcsőzetesen és részlegesen emeli ősszel a díjait a Magyar Telekom, de a társaság szerint a díjszabás módosítása nem a júliusban bevezetett új távközlési adó fogyasztókra áthárítását jelenti.

A cég közleménye szerint a 2012-ben eddig tapasztalt kedvezőtlen gazdasági és piaci folyamatok miatt döntöttek úgy, hogy fokozatosan, szeptemberi, illetve októberi hatállyal módosítják a díjszabást. A tájékoztatás szerint a tarifaváltozást elkerülhetetlenné teszi például a vártnál magasabb infláció, valamint az elmúlt időszakban hozott egyes gazdaságpolitikai döntések. A közlemény szerint a cég a díjak alakításakor figyelembe vette ügyfelei terhelését, illetve arra törekedett, hogy áttekinthetőbb legyen a rendszer. Jelentős új díjtételeket nem vezet be.

A díjváltozás érinti a mobil szolgáltatások is, így például szeptember 1-jétől a lakossági előfizetéses hang díjcsomagok havidíja átlagosan 6 százalékkal emelkedik. A belföldi perc- és sms-díjak nem változnak az előfizetéses ügyfelek részére. A lebeszélhető havidíjak továbbra is 100 százalékban lebeszélhetők, a változás nem érinti a lebeszélhető perceket.

A feltöltőkártyás Domino díjcsomagokban, ahol nincs havidíj, a perc- és sms-díjak egységesen bruttó 3 forinttal emelkednek a belföldi hanghívások, valamint a bel- és külföldre küldött sms-ek esetében. A mobil tarifaváltozások a szélessávú szolgáltatásokat nem érintik, tehát a T-Mobile mobilinternet díjak változatlanok maradnak.

A kis- és középvállalati ügyfelek részére átlagosan 7 százalékkal nő az ÉnCégem mobil díjcsomagok havidíja szeptember 1-jével, viszont a belföldi perc- és sms-díjak nem változnak. A nemzetközi kimenő percdíjak átlagosan 10 százalékkal emelkednek. A Tandem és Telemátrix szolgáltatás opciók havidíja nettó 80 forinttal nő. A kisüzleti mobil hang díjcsomagoknál átlagosan 8 százalékkal nő a továbbra is 100 százalékban lebeszélhető havidíj, és nettó 1 forinttal a perc- és sms-díj. A kis- és középvállalati előfizetéseknél továbbra is ingyenesek a cégcsoporton belüli mobilhívások.

A nagyvállalati ügyfelek részére nem változnak sem az egyedi keretszerződésben rögzített díjcsomagok havidíjai, sem a belföldi perc- és sms-díjak, míg a nemzetközi kimenő percdíjak átlagosan 10 százalékkal emelkednek.

A közlés szerint az egyes vezetékes telefonszolgáltatások díjváltozása október 1-jével lép életbe. A Hoppá díjcsomag, valamint néhány régebbi, ma már nem értékesített lakossági vezetékes díjcsomag előfizetési díja bruttó 100 forinttal nő. A nyilvános telefonszolgáltatásnál változatlan impulzusdíj mellett némileg csökken az impulzus hossza: mobil irányba 5, vezetékes irányba 17 másodperccel. Emellett a Sat TV szolgáltatás második és harmadik set-top boxának havi bérleti díja típustól függően legfeljebb 330 forinttal emelkedik.

Nem lesz változás a vezetékes percdíjakban és az egyes díjcsomagokkal járó lebeszélhető percekben. A vezetékes tarifaváltozások a szélessávú szolgáltatásokat nem érintik, tehát a T-Home internet díjak változatlanok maradnak. Nem emelkednek a kizárólag kis- és középvállalati ügyfeleknek kialakított vezetékes szolgáltatások havi és forgalmi díjai sem - közölte a Magyar Telekom.

Több távközlési szolgáltató már korábban bejelentette a díjaik emelését, igaz, ők a telefonadó bevezetésére hivatkoztak. A Telenor májusban közölte, hogy érvényesíti idei áraiban az új távközlési adót mindaddig, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik: a cégnél az árváltozások július 16-án lépnek életbe. A Vodafone szintén megosztja az új telefonadó terhét az előfizetőkkel, s ezért július 1-jétől tarifamódosítást hajtott végre. A UPC szintén emeli telefondíjait, a Tesco Mobile viszont korábban azt közölte, nem emeli percdíjait legalább október 1-jéig. Az Invitel jelenleg szintén nem tervez áremelést a telefonadó miatt.

Az Országgyűlés május közepén határozott a hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről; a július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet - SMS és MMS - után is. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc megkezdett beszélgetés adómentes. Az adó összege 2012-ben havonta magánszemélyek után legfeljebb négyszáz, a cégeknél ezernégyszáz forint lehet, 2013-tól pedig hétszáz, illetve kétezer-ötszáz forint a maximum.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.