Arab luxusszálloda készülne Veszprémben

Dubaiból és Szaud-Arábiából érkező tőke "ütötte fel fejét" Veszprémben. A tervek szerint a befektetőcsoport egy 300 ágyas luxusszállodát húzna föl a Balaton közeli városban.

Arab befektetőcsoport egy 300 ágyas luxusszálloda és élményfürdő építését tervezi Veszprémben - mondta Debreczenyi János, a város polgármestere sajtótájékoztatón. A város vezetője szerint a beruházás konkrét összege még nem tudható, de - miként fogalmazott - sok milliárd forintos fejlesztésről van szó. A polgármester egyelőre nem árulta el azt sem, hogy a felkínált lehetséges helyszínek közül melyiket választották a Szaud-Arábiából, Dubaiból érkezett üzletemberek.

Az MTI jelentése szerint Debreczenyi János elmondta, hogy a befektetők már jogi és tervezői irodát is választottak, s 2-2,5 éven belül fel akarják építeni a nagy luxushotelt és élményfürdőt. Hozzátette: olyan helyszínt szemeltek ki, ahol további fejlesztési lehetőségekre is mód nyílhat majd. Kifejtette, hogy a város adókedvezményt nem tudott felkínálni a beruházónak, ám szerinte ezt nem is várták el az arab üzletemberek, mert számukra a beruházásnál a gyorsaság a fő tényező. Az idő pénz, az engedélyező magyar hatóságok legyenek gyorsak, hogy mielőbb kezdődhessen az építkezés - idézte a befektetők által mondottakat a polgármester, megjegyezve, hogy Dubaiban egy több milliárdos beruházásnak egy év alatt fel kell épülnie.

Veszprém szállodai kapacitása kicsi,  mindössze 850 szálláshely van, míg például a finnországi testvérvárosában, Rovaniemiben - amely város valamivel kisebb is  Veszprémnél és nincs akkora idegenforgalma sem - négyezer szállodai hely található. A polgármester szerint Veszprémben egyre több a nagy rendezvén, ám a résztvevők a balatoni és más közeli városok szállodáit kénytelenek igénybe venni.

A polgármester közlése szerint a dubai üzletemberek Közép-Európa más országaiban is tájékozódtak a befektetési lehetőségek iránt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.