Április közepén nyit a Blaha Lujza tér bevásárlóközpontja

A fejlesztő szerint április közepén nyílik a Blaha Lujza téren épült Europeum Bevásárlóközpont.

A Blaha Lujza téren épült 5300 négyzetméter bérbe adható területtel rendelkező Europeum Bevásárlóközpont április közepén nyílik - mondta Lovro Adrienn, a fejlesztő Ablon Group magyarországi ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A három szintes üzletház 80 százaléka talált bérlőre eddig, a nagy bérlők divatcikkeket, kozmetikumokat forgalmazó cégek - tette hozzá az ügyvezető. Az üzletközpont, a mellette lévő, és már egy éve üzemelő szállodával együtt 40 millió euróba került. A két projekt költségét nem választotta külön a fejlesztő. A Blaha Lujza téri objektum a volt Hírlapkiadó Vállalat székháza, illetve a Szikra Nyomda helyén épült.

A bérleti díj havi 20-100 euró négyzetméterenként, attól függően, hogy hol helyezkedik el az épületen belül - mondta az kérdésére válaszolva Lovro Adrienn. Ehhez társul a négyzetméterenkénti havi 12 euró üzemeltetési költség. Ez utóbbi azért olyan magas az irodaházaknál megszokott 3,5-4 euróhoz képest, mivel a bérbe adott területen felül 1200 négyzetméter közösségi teret is fenn kell tartani.

Eredetileg az volt a fejlesztő terve, hogy az új épületben mutatja be Szür-Szabó Józsefnek az Esti Hírlap munkatársairól, az itt működött szerkesztőség falára rajzolt karikatúráit. A fejlesztő ezeket megmentette, de vélhetően valamelyik múzeumban lesz majd látható.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.