Apple-részvényt venni nem nehezebb, mint Molt

Egyre többen fektetnek be a külföldi tőzsdéken, így olcsóbbak lettek az ezt lehetővé tévő pénzügyi szolgáltatások.

Habár a Budapesti Értéktőzsde még mindig a legfontosabb célpont a magyar tőzsdei befektetők számára, a nemzetközi piacokat az elmúlt egy év alatt az ügyfelek jelentős hányada vette igénybe a KBC Equitas internetes platformjain. A nagyobb volumen pedig jelentős árcsökkentést tett lehetővé – írja mai közleményében a társaság. Mindezt azzal indokolják, hogy a pesti parketten az árfolyamok alig mozognak, ha mégis, akkor pedig jobbára lefelé mozdulnak, így – miközben az ügyfelek jelentős részének még a Budapesti Értéktőzsde az elsődleges befektetési célpont – új magánbefektetők figyelmét egyre kevéssé kelti fel a hazai tőzsde. 

– Mindeközben a külföldi részvénypiacokon magyar mércével mérve továbbra is elképesztően magas forgalmak láthatók, és szép számmal akadnak sikersztorik, amelyekből könnyedén részesedhetünk akár Magyarországról is. Még tartja magát az a tévhit a magyar befektetők körében, hogy külföldi részvényekkel kereskedni sokkal drágább, és lényegesen nagyobb tőkét igényel, mint a magyar piac. Ezen változtatni szeretnénk – mondta el Takács Szabolcs, a KBC Equitas üzletfejlesztési igazgatója.

Egyre többen látják be, semmivel sem nagyobb ördöngösség McDonald’s, Apple, Google, Volkswagen vagy más egyéb óriásrészvényekkel kereskedni, mint az OTP, vagy éppen a Mol papírjaival. Kivált, hogy jelentősen csökkentette a külföldi piacokra vonatkozó árait a KBC Equitas alig egy évvel azután, hogy az online brókerszolgáltató elérhetővé tette rendszereiben a legfontosabb amerikai, európai és régiós tőzsdéken kereskedett részvényeket. Az árcsökkenés minden külföldi tőzsdét érint, a minimumdíj egyes piacokon 50%-kal lett kedvezőbb, miközben a százalékos kulcsok bizonyos díjcsomagokban több mint 20%-kal kerültek lejjebb.

„A KBC Equitas rendszerekben az elmúlt hónapok folyamán olyan kedvelt lett a külföldi kereskedés, hogy a partnereknél jelentős árcsökkentést tudtunk elérni, s most ezt a méretgazdaságosságból származó előnyt továbbadjuk ügyfeleinknek” – mutat rá Takács Szabolcs. A társaság az elmúlt hetekben átfogó felmérést végzett ügyfelei körében az elégedettségről és az igényekről, az eredményekből tisztán látszik, hogy az ügyfelek a jövőben is tömegesen szeretnének a külföldi részvénypiacokon befektetni.

A KBC Equitas ügyfelei így az USA részvénypiacain például már 6,99 dolláros minimumjutalékkal kereskedhetnek, miközben a legkedvezőbb százalékos jutalék 0,25%, és a legmagasabb is csak 0,35%. A frankfurti Xetra piacon hasonló módon a minimumdíj 6,99 euró, a százalékos díj pedig ugyanúgy 0,25% és 0,35% között mozog attól függően, hogy melyik díjcsomagot választjuk. Júniusban az új árazás mellett a KBC Equitas egy akcióval is készül, így azok is kipróbálhatják a külföldi kereskedést, akik esetleg eddig nem tették. Ebben a hónapban a frankfurti Xetra piacon minden 15 ezer euró alatti kötést mindössze 3 eurós fix jutalék terhel, az ezen összeg feletti tranzakciókra pedig egy különösen kedvezményes, 0,02%-os jutalékkulcsot alkalmaznak. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.