APEH: Nyugat-Dunántúlon az átlagnál nagyobb visszaesés volt tavaly

A Nyugat-dunántúli régióban valamennyi gazdasági mutató erőteljesebben romlott tavaly az országos átlagnál: a válság jobban sújtotta a régió vállalkozásait az APEH regionális szervezetének adatai szerint.

Ez összefügg a gazdasági szerkezettel, a feldolgozóipar meghatározó szerepével és a külpiaci értékesítés magas arányával - áll a szervezet közleményében. Az APEH regionális szervezete összesítette a Nyugat-Dunántúlon működő vállalkozások tavalyi teljesítményét, amelyből kiderül, hogy a régióban valamennyi vállalat üzemi (üzleti) bevétele 2009-ben közel egyötödével esett vissza a gazdasági válság hatásaként, míg az országos átlagban 12 százalékos volt a csökkenés.

A 4330 milliárd forint nettó árbevétel felét az összes vállalkozás mintegy 3 százalékát reprezentáló nagyvállalatok realizálták. Ezeknek a cégeknek a nettó árbevétele 700 milliárd forinttal, 24 százalékkal maradt el a 2008-as értéktől.

A vállalatok üzemi eredménye 185 milliárd forint volt, amely közel 30 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ez is jelzi, hogy a régióban a pénzügyi-gazdasági válság negatív hatása fokozottabb mértékben érvényesült, hiszen az üzemi eredményromlás üteme kétszerese a nemzetgazdasági szinten kimutatott 15 százalékos mértéknek.

A gazdasági visszaesést jelzi az adózás előtti eredmény 27 százalékos, 199 milliárd forintra csökkenése. A nagyvállalkozásoknál keletkezett az adózás előtti eredmény közel háromnegyed része, mintegy 30 százalékos eredménykiesés mellett.

A legmagasabb adózás előtti nyereség 80 milliárd forint volt tavaly a régióban, amelyet egy Győr-Moson-Sopron megyei járműgyártással foglalkozó vállalkozás ért el. 2008-ban ez a mutató 140 milliárd forint volt a cégnél.

A legnagyobb veszteség 3,6 milliárd forintot tett ki. A legtöbb társasági adó kétmilliárd forint volt a régióban, ezt az összeget egy járműgyártási ágazathoz tartozó Vas megyei vállalkozás fizette.

A foglalkoztatottak száma 20300 fővel, közel 10 százalékkal csökkent a régióban. A dolgozói létszám csökkenése Győr-Moson-Sopron megyében volt a legerőteljesebb. A legnagyobb leépítést a feldolgozóipar szenvedte el.

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6,7 százalékkal kevesebb, mintegy 33 ezer egyéni vállalkozó bevallását dolgozta fel a nyugat-dunántúli APEH szervezet. Ebből megállapítható, hogy emelkedik az átalányadózást választók aránya, de az adózók nagyobb hányada még mindig a tételes költségelszámolást választja.

A régióban a tételes költségelszámolók bevallásai alapján közel 43 ezren dolgoztak az egyéni vállalkozásokban. A létszámnak több mint kétharmadát maguk az egyéni vállalkozók alkották. Számuk 7,4 százalékkal, alkalmazottaik és a segítő családtagok száma 15,5 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva.

Az összes vállalkozói jövedelemadó-kötelezettséget az egyéni vállalkozók 81,4 százaléka teljesítette a régióban. Az egyéni vállalkozók teljes vállalkozói jövedelemadó-fizetési kötelezettsége együttesen 2.246 millió forintot tesz ki, 11,4 százalékkal kevesebbet, mint 2008-ban.

A Top 100-as vállalkozói bevétellista első helyezettje tavaly 3,7 milliárd forintra tett szert. A százfős kör bevételi átlaga 445,1 millió forint, ami lényegesen kevesebb az országos százas toplista 1,1 milliárd forintos bevételi átlagánál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.