Antennával működő bankkártya Magyarországon

Magyarországon elsőként az OTP vezette be az első olyan bankkártyát, amellyel érintés nélkül, alig öt másodperc alatt lehet fizetni. A Paypass technológia kávézókban, gyorséttermekben csökkentheti a sorokat.

A Mastercard által kifejlesztett technológiát 2002 óta használják a világon, ma 61 millió ilyen kártya van forgalomban, az elfogadóhelyek száma pedig mintegy 153 ezer. - A Paypass technológiát kifejezetten az olyan elfogadóhelyek igényei szerint fejlesztették ki, ahol gyorsan, kis összeget hagynak ott a vásárlók, ilyenek a kávézók, a gyorséttermek, vagy éppen az újságárusok - mondta Gauder Milán a Mastercard Europe régióért felelős vezetője.

Bankkártya beépített antennával
Budapest, 2009. szeptember 24. Egy budapesti vendéglátó egységben sajtótájékoztatón mutatták be a technológiát. Az OTP Bank a MasterCard-dal együttműködésben elsőként alkalmazza Magyarországon a PayPass érintésnélküli bankkártyás rendszert. Az innovatív kártyatechnológiát a MasterCard 2002-ben vezette be, amely gyors és biztonságos alternatívát nyújt a kisösszegű készpénzes vásárlások helyettesítésére. MTI Fotó: Földi Imre

A megoldsás lényege, hogy a plasztik lapot - amelynek rétegei közé egy antennát rejtettek - nem kell bedugni, vagy lehúzni a leolvasón, hanem elég néhány centiméter távolságra odahelyezni a kártyaolvasóhoz. A kis összegű, háromezer forint alatti fizetéseknél a rendszer PIN kódot sem kér, így a fizetést akár öt másodpercen belül is megtörténhet, ez pedig sokkal gyorsabb, mint a hagyományos bakkártyás fizetés, de még a késztpénzes tranzakcióknál is, hiszen a pénztárosnak nem kell visszaadnia.

Az OTP Multipont Maestro Paypass kártya tudja az összes hagyományosnak számító bankkártya-funkciót is. A bank az első évben 15 ezer ilyen kártyát szeretne forgalomba állítáni, az elfogadóhelyek száma október végére eléri a 350-et - mondta Kovács Antal, az OTP vezérigazgató-helyettese. Jelenleg a Burger King, a Donpepe, az Il Treno, a Vapiano, a California Coffee, a Coffee Heaven, az Inmedio, a Relay és a CBA üzleteiben vehető igénybe.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.