Anglia bekebelezi a magyar dolgozókat

A Londonban dolgozó magyarok háromnegyede soha többé nem akar Magyarországon élni – derül ki egy nemrég elvégzett kutatásból. A most összegzett online felmérést több mint ötezer Nagy-Britanniában, főként Londonban élő és dolgozó magyar töltötte ki, túlnyomó többségükben diplomások, és középfokú végzettségűek, majdnem kétharmaduk 2010 utáni kiköltöző.

Magasabb életszínvonal és jobb munkalehetőség Nagy-Britanniában, a rossz gazdasági helyzet Magyarországon – indokolta a többség a döntését. A rossz politikai helyzet miatti távozást és a szakmai fejlődés lehetőségét kevesebben, de még számottevően említették.  Mint kiderült, a Nagy-Britanniában maradás mellett szól, hogy ott jóval aktívabbak, jelenleg csupán egytizedüknek nincs teljes vagy részmunkaidős állása, ők jellemzően tanulnak, kisebb részt alkalmi munkákat végeznek.

A felmérésről készült közlemény szerint a megkérdezettek elsöprő többsége elégedett jelenlegi helyzetével, különösen, ha a korábbi, magyarországi körülményekkel hasonlítja össze. A szigetországban dolgozó magyarokat a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete által (MTA TK KI) végzett kutatás során, online kérdőívek segítségével érték el.

Az intézet a MENJEK/MARADJAK dokumentumfilm-sorozat alkotóival együttműködésben készítette el a felmérést – tájékoztattak - amelyre meglepően sokan, összesen 5200-an válaszoltak néhány hét alatt. A magyarországi lakosságot érintő migrációs és mobilitási folyamatok jobb megértését is segítő kutatás során arra keresték a választ, hogy milyen okokból költöznek magyarok Nagy-Britanniába, mi jellemzi társadalmi-gazdasági helyzetüket, mennyire érzik magukat sikeresnek, illetve hogy mik a jövőre vonatkozó terveik.

A kérdőívre válaszoló magyarok leginkább gazdasági okokból költöztek Nagy-Britanniába, zömmel az elmúlt négy évben. Szinte mindegyikük jobbnak értékeli jelenlegi helyzetét, mint amilyen Magyarországon volt, és a hazatérést is csak kevesen fontolgatják közülük. Egészen pontosan: közel háromnegyedük (73,1%) soha, vagy a következő öt évben biztosan nem térne vissza, egyötödük (20,8%) néhány év múlva tervezi, és alig vannak olyanok (6,1%), akik egy éven belül visszaköltöznének Magyarországra.

A kérdőívre válaszolók 53,2 százaléka felsőfokú végzettségű, csupán egy százalékuk végzett nyolc általánost vagy kevesebbet, a középfokú végzettségűek a minta valamivel kevesebb, mint felét teszik ki. A válaszadók fele-fele arányban nők és férfiak, átlagéletkoruk 33 év. A válaszolók több mint háromnegyede dolgozni ment, közel fele-fele arányban vannak köztük olyanok, akik konkrét munkaajánlatra érkeztek, és olyanok, akik csak a kiutazásuk után kezdtek el munkát keresni. Minden tizedik magyar a párját követve költözött ki, a többiek vagy tanulni (7,2%) vagy konkrét cél nélkül, „szerencsét próbálni" (5,1%) mentek.

A kutatók fontosnak tartják leszögezni, hogy az online kutatás természetrajzából fakadóan a kérdőívre válaszolók nem reprezentálják a Nagy-Britanniában élő teljes magyar népességet, csupán annak egy speciális ámde nagyszámú, és az online média és közösségi oldalak aktív használójaként – vélhetően – meghatározó csoportját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.