Ámokfutók ’segítik’ a fegyvergyártókat

Vannak, akik profitálnak a bűnözési hullámból: az amerikai Smith & Wesson fegyvergyártó például rekordnagyságú, 25,2 millió dolláros nyereséget ért el az áprilissal zárult üzleti negyedévében, ez pontosan a duplája az egy évvel ezelőtti eredménynek.

A hirtelen megélénkülő keresletet kihasználva a fegyvergyártó 38 százalékosra emelte haszonkulcsát, és forgalmát is ugyanekkora mértékben, 178,7 millió dollárra növelte. A forgalom megugrásának hátterében az áll, hogy számos amerikai valóságos fegyverraktárat alakít ki odahaza, félve attól, hogy Washington szigorítani fogja a fegyvertartási törvényt, a közelmúlt tömeggyilkosságaira és terrorcselekményeire hivatkozva.

A tervek azonban megrekedtek a sok áldozatot követelő ámokfutásokat rendszeresen követő politikai szópárbajok szintjén, egyelőre számottevő adminisztratív korlátozást nem sikerült keresztülverni a törvényhozáson. Most már azok is önvédelmi fegyvert vásárolnak, akiknek eddig még nem volt, a vevőkör főként nőkkel és nyugdíjasokkal bővült.

Az egész országot megrázó tavalyi mészárlások – különösen a júliusi aurórai Batman-filmpremieren és decemberben a newporti iskolában elkövetett értelmetlen öldöklés – után szabályosan kiürítette a fegyverkereskedéseket a megriadt lakosság. A Smith & Wessonnál például képtelenek kielégíteni a keresletet, bár kapacitásaikat is növelték, a várólista hosszán ezzel sem tudtak rövidíteni – írja a The Wall Street Journal.

Az elemzők 590 millió dolláros éves bevételt várnak az idén az S&W-től, de a cég friss prognózisában már 615 milliós forgalommal kecsegteti befektetőit. A fegyvergyártó részvénye tehát a jövőben is kelendő lesz, a prosperáló üzletnek köszönhetően az értékpapír árfolyama az utóbbi 12 hónapban 45 százalékkal emelkedett.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.