Amerikai támogatás a forintnak

Januárban a várakozásoknak megfelelően 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban decemberhez képest. Akkor 0,2 százalékos volt a havi drágulási ütem. Ez jó hír a forint számára.

A munkaügyi tárca összesítése szerint a drágulásban a legfontosabb tényező ezúttal a rendkívüli hideg miatt hirtelen dráguló energia volt. A múlt hónapban az áram 1,8 százalékkal, a földgáz 3,6 százalékkal, míg a háztartási fűtőolaj 3,7 százalékkal lett drágább, ezeket csak némiképp tudta ellensúlyozni az üzemanyagárak egyszázalékos csökkenése.

A Reuters beszámolója szerint a bérleti díjak, az egészségügyi ellátás költségei, a gyógyszerek és a dohánytermékek ára is emelkedett, míg az új és használt autók, a ruházati cikkek és a repülőjegyek olcsóbbak lettek. A januári maginfláció havi változása szintén 0,1 százalékos volt. A volatilisan változó élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított maginfláció éves értéke decemberben 1,7, januárban 1,6 százalékos volt.

Az éves infláció decemberben 1,5, januárban 1,6 százalékos volt, tehát lassan, megfontoltan közelít a Federal Reserve által megcélzott 2 százalékos szinthez, ami a 6,5 százalékosra belőtt munkanélküliségi ráta mellett a legfontosabb faktor a jegybanki eszközvásárlási program (QE3) fokozatos leállítása szempontjából.

Mint ismert, a Fed havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programjának keretét januártól 10, majd februártól újabb 10 milliárd dollárral csökkentették, s ha a makrogazdasági adatok kedvezőek maradnak, az év végre teljesen kifuthat a program.

Amelynek visszavonását alaposan megérzik a kockázatosabbnak tekintett feltörekvő piaci devizák, köztük a forint. A magyar fizetőeszköz szempontjából a januári inflációs adat semleges, ami tulajdonképpen pozitívumként is értékelhető a feltörekvő piac devizaválság-fejleményei tükrében. Az adat publikálása nem okozott változást a forint árfolyamában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.