Megint a 300 szint fölött az forint/euró jegyzése

Reggel még erősödött a forint, ami akár meglepő is lehetett, hiszen a zloty és a korona is gyengült, ám 10 óra környékére helyreállt a "régiós rend", s egy euróért ismét több mint 300 forintot kérnek, sőt kora délután ismét negatív rekordot döntött a kurzus.

Amit reggel még csak valószínűsítettek az alig néhány óra múlva be is következett a forintpiacon. A magyar deviza ismét gyengül miután egyszerűen képtelen kitérni a régiós változások okozta áramlatok elől.

A banközi devizapiacon nem sokkal 10 óra után már több mint 303,7 forintot is adtak egy euróért, azaz a magyar fizetőeszköz ismét messze átlendül a lélektaninak tartott határon, miközben a nyitás utáni időszakban még 298 közelében is kötöttek üzleteket. A helyzet kora délután még romlott is, olyannyira, hogy fél 2 környékén 304,76-tal újabb negatív rekord született, ami ismét nagyon kellemetlenül érinti a devizahiteleseket. A fejleményeket elemzők továbbra is a régiós és a feltörekvő piacokon tapasztalhatóakkal magyarázzák. A régiós devizák a befektetői kockázatvállalási hajlandósága változatlanul alacsony, a térség egészére vonatkozó recessziós jelek sem túl megnyugtatóak, és az euró/dollár keresztárfolyam változásainak hatására gyengülnek. És bizony az elmúlt hét második felében több környező országban publikált makrogazdasági muatatók sem nyugtatták meg a befektetőket.

Kondrát Zsolt az MKB Bank vezető elemzője szerint a helyzet nagyon érdekes, mert a feltörekvő piacokon belül csak a regiónkra jellemző ez a gyengülés. Ez pedig elsősorban azzal magyarázható, hogy nagyon gyászosak az európai növekedési kiltások, s ez hatványozottan nyomja rá bélyegét a közép-kelet-európai országok devizáira. A piacot az lengyel cégek opciós, fedezeti ügyletei körül kialakult bizonytalanságok sem segítik - korábban rengeteg ilyen üzletet született, amelyek most komoly veszteségeket "termelnek", s ennek egyáltalán nem örülnek a befektetők. Magyarországon a devizahitelek hatalmas állománya miatt azonban nagyon kicsi a mozgástér, sokkal kisebb mint Lengyelországban és Csehországban.

Mindezek eredőjeként aligha meglepő, hogy a zloty ma közel négy százalékos, a cseh korona pedig csaknem két  százalékos veszteséget szedett össze. A kereskedők szerint a vártnál rosszabb japán GDP adat - több más kedvezőtlen ázsiai GDP adattal együtt - mozdította meg a piacot a dollár erősödése felé.

Piaci körök szerint a magyar kormány válságkezelő programjának mai ismertetése sem lesz különösebb hatása az árfolyamok alakulására, mivel annak lényege már kiszivárgott, legfeljebb a költségvetési hiánycél esetleges módosítása alakíthatja az árfolyamot. Kondrát Zsolt szerint nem látszik az, hogy egyelőre megtörne a gyengülő trend, csupán korrekciók vannak, s ha ez így megy tovább előbb utóbb lépni kell valamit a honi pénzügyi szerveknek. A gond az, hogy az eszközállományuk nagyon "vékonynak" tűnik.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.