Különadók: Továbbra is fizethetnek a dohánymultik

A kormány állandósítja az összes különadót, beleértve a dohánymultikra, elsősorban az amerikai Philip Morrisra (PM) tavaly kivetett – az akkori tervek szerint egyszeri – különadót.

Lázár János kancelláriaminiszter bejelentette, hogy a kormány jövőre is 11,5 milliárd forintot szedne be a dohánygyáraktól, bár ezt Lázár így nem mondta ki, főleg a Philip Morristól.

Orbán Viktor a német kereskedelmi kamara rendezvényén arról beszélt, hogy megmaradnak a különadók, „bent kell tartanunk őket a költségvetésben annak érdekében, hogy tartani tudjuk az államháztartási hiány és az államadósság szintjét”. E mondatával a kormányfő némileg ütötte a másikat, amely szerint „mi legalább nem a németek pénzén tudtunk sikeresek lenni”, a különadók egy igen jelentős részét ugyanis pont német cégek fizetik be, s e nélkül aligha beszélhetnénk magyar gazdasági sikerekről.

A kormány tavaly azzal az ürüggyel vetette ki a dohánykereskedelmi cégek (akkor még egyszerinek mondott különadóját), hogy a dohánygyárak által befizetett adóteher nem egyenlíti ki az általuk okozott egészségi károkat.

Az iparágban azonban nyílt titok volt, hogy a NAV-os kitiltási botrány tetőpontján bedobott adóötlet az amerikai Philip Morris büntetőadója. Az adó nagy részét, 6,3 milliárdot fizette a PM, a BAT-ra 3,5, az Imperialra 1,6, a JTI-ra 0,6 milliárd forint jutott. A Fidesszel jó viszonyt ápoló Continentalnak mindössze 47 millió forintot kellett volna fizetnie. Miután a beruházások egy része leírható lett az adóalapból, a BAT is csak másfél milliárdot fizetett, a Continental adóterhe pedig névlegessé vált.

Pontosítás: Időközben arról  tájékoztatta a lapot a Philip Morris, hogy a tavaly kirótt adótételt csak júliusban kell kifizetni a Philip Morrisnak, a 6,3 milliárd forintos adóteher  pedig a 2013-as mérlegből kalkulált összeg, ám, hogy pontosan mennyit kell majd a PM-nek fizetni, az csak júniusban a tavalyi beszámolók ismeretében derül ki.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.