Államosíthatják a GM-et, felosztják a Chryslert

A Fiat-Chrysler-Opel szövetség, ha létrejön, a Toyota mögött a világ második számú szereplő lehet a személygépkocsi-, és kisteherautógyártásban. A General Motors részvényesei ultimátumot kaptak. Az biztos, hogy további drasztikus megszorítások jönnek Detroit egykori büszkeségénél.

A Capitoliumon és a tulajdonosi körben is nyomban éles bírálatokat váltott ki az Obama-adminisztráció legújabb, a részvényeseknek adott ultimátummal felérő terve a General Motors megmentésére. Az amerikai állam az elképzelés szerint legalább fele részben az USA (és nemrég még a világ) legnagyobb autógyártójának tulajdonosa lenne. Fritz Henderson, a GM nemrég kinevezett első embere (akinek elődjét szintén ultimátumszerűen mozdította el a Fehér Ház) megerősítette: ha ezt elutasítják, úgy a vásárlók, a garancialevelek és az alkatrészutánpótlás miatt aggódó mostani GM-márkatulajdonosok, valamint a beszállítói és munkavállalói csoportok számára egyelőre teljes bizonytalanságot jelentő csődeljárás következik.

A GM egyben bejelentette: további 21 ezer állást számol fel, bezár tizenhárom gyáregységet, és mintegy 6500-as márkakereskedői hálózatát is a csaknem felére apasztja. Közölték a Pontiac márka felszámolását is, amely ezzel csatlakozik a Hummerhez, a Saabhoz és a Saturnhez. A GM-nek négy márkája marad: a Chevrolet, a Cadillac, a Buick és a GMC. Ha a tevezett szerkezetátalakítás befejeződik, úgy - legalábbis a szakszervezeti tagokat tekintve, akik esetében a gyártót kollektív szerződés köti - a General Motors amerikai gyáregységeiben az 1970-es csúcslétszám kevesebb, mint tizede, 38 ezer fő dolgozik majd.
 
A tucatnyi kérdés körül, amelyet a közvéleménynek az új elnök első száz napja értékelése kapcsán feltettek, egyetlen lóg csak ki: az állami lélegeztőgépre kapcsolt detroiti hármak (a GM, a Ford és a Chrysler) ügyének kezelése. Ebben az amerikaiak többsége elégedetlen Barack Obamával. A GM-nek elvileg május végéig kell életképes tervet letennie az asztalra a csődvédelem elkerülésére.

A Chryslernek csak napjai, ha nem órái vannak ugyanerre. Mindkét vonalon aktív egy jelentős külső szereplő, a torinói Fiat, amely keddi hírek szerint közel áll egyrészt a GM-csoporthoz tartozó Opel átvételére, illetve 20-35 százalékos tulajdoni hányadot szerezhet a Chryslerben. A Sanford Bernstein elemzőcég adatai szerint a Fiat-Chrysler-Opel szövetség a Toyota mögött a világ másodikja lehet a személygépkocsi-, illetve könnyűteherautógyártásban.
 
Detroiti források szerint a Chryslert, amely a GM-mel ellentében zártkörű részvénytársaság, máris felosztották, mégpedig az UAW ágazati szakszervezettel történő hétfői megállapodás nyomán. A szakszervezet elengedi annak a 10,6 milliárd dollárnak a felét, amellyel a cég a volt dolgozói egészségügyi alapjának tartozik, cserébe viszont 55 százalékos tulajdoni hányadot kap a vállalatban. A Fiat kezdetben 20 százalékot kap, amit 35-re növelhet. A The Wall Street Journal szerint az olasz-amerikai egymásra találás mindkét gyártónak évi 3-3 milliárd dollárt takaríthat meg.

Az alapelképzelés szerint az idén 84 éves Chrysler egyedül életképtelen. A szokásos januári, észak-amerikai autóshow margóján tartott előadásában Michael Robinet, a CSM Worldwide iparági tanácsadócég előrejelzésekért felelős igazgatója ijesztő diákat mutogatott, és úgy vélte: a vállalat lejtmenete megállíthatatlan, a kapacitás kihasználatlansága (a félgőz) fenntarthatatlan. Tavaly Amerikában ennél a cégnél volt a legnagyobb a visszaesés az eladásokban, 28 százalékos.

A Fiat azzal, hogy bevásárolja magát a jelenleg a Cerberus Capital Management kockázati tőketársaság többségi tulajdonában lévő cégbe, visszajuthat az észak-amerikai piacra, és a válság, illetve a tavalyi olajárak miatt hangsúlyt kapott kisautógyártásban is számítanak a know-how-jára. Minden bizonnyal felállítják székéből az olaszok Robert Nardellit, a pár éve a Home Depot barkácsáruházlánctól a Chryslerhez átigazolt vezérigazgatót is. Az amerikai pénzügyminisztérium 10 százalékot kap a cégben; az egyetlen fő vitapont most a hitelezők sorsa, illetve esetleges tulajdoni hányada.
 
A Fiat előtt intő példaként lebeg mindeközben a Daimler esete a Chryslerrel. A Daimler másfél éve adta el a Chrysler-részvények csaknem négyötödét a Cerberusnak 7,4 milliárd dollárért, a kilenc évvel azelőtti ár (36 milliárd) alig egyötödéért. Most Stuttgartban feladják a 19,9 százalékban még meglévő papírokat is, és leírnak 1,5 milliárd dollár adósságot is az amerikaiak javára, hogy végleg megszabaduljanak a kolonctól.

Chrysler. Beszállhatnak a dolgozók is
Chrysler. Beszállhatnak a dolgozók is
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.