Államosítják Szijjártó focicsapatának szponzorát

Megszerezte a kormány a Szijjártó Péter teremfocicsapatának szponzorálásában érdemeket szerzett Bombardier Transportation MÁV Hungary Kft. többségi üzletrészét. A megrendelések hiányában évek óta folyamatosan létszámcsökkentésekre kényszerülő vasúti járműjavító hirtelen stratégiai jelentőségű lett.
Nem sok munka akadt eddig, de mostantól özönlenek majd a megrendelések a járműjavító céghez
Nem sok munka akadt eddig, de mostantól özönlenek majd a megrendelések a járműjavító céghez
Fekete András

Az államosításra legalább másfél éve készül a kormány, de a váltóállításra csak most került sor: a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent határozat szerint a cég egy részének állami megszerzését „közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak” minősítették. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. pedig közös közleményben azt is bejelentette, hogy a társaság 64,9 százalékos üzletrészének megvásárlásáról szóló adásvételi szerződést pénteken aláírták a német Bombardier Transportation GmbH-val.

Azt írták, az NFM kiemelt célja, hogy a hazai járműipar fejlesztése a magyar gazdaság fejlődésének egyik legjelentősebb tényezője legyen a közeljövőben. Azt pedig bizonyára átmenetileg felejtették el, hogy a nagy iparosítási terv lázában a Dunakeszin működő cég 2010 óta csak most került fel a kormány térképére. Az évekig mellőzött társaságnál (amely a kisebbségi tulajdonosától, az állami MÁV-tól nem kapott komoly megrendelést az utóbbi években) mindenesetre örülhetnek, a szakminisztérium most már mint „nagy múlttal, kiemelkedő szakmai tudással és tapasztalattal rendelkező” vállalkozást emlegeti új szerzeményét.

Ami az eddig megrendelések szűkében lévő, 25 százalék erejéig a MÁV tulajdonában lévő kft. dolgozói és kisebbségi tulajdonosai számára halvány reménysugár. Hiszen az új többségi tulajdonos mindjárt munkát is ígért. Annyit, amennyi a 2010-ben még mintegy ezer főnek kenyeret adó cég aktuálisan úgy 370 saját dolgozójának garantálja a jövőbeni foglalkoztatást.

A szaktárcánál úgy emlékeznek: frissen megszerzett cégük vasúti járművek felújításával, átépítésével, fővizsgáztatásával, mozdonyok és motorvonatok karbantartásával foglalkozik. Az illetékesek bizonyára régi prospektusokból dolgoztak, mert a Dunakeszin működő kft.-től már most távozó tulajdonosa, a Bombardier saját villamos motorvonatainak javítását is a konkurens Stadler üzemére bízták.

Ezzel együtt az NFM elégedett. Mert bármennyire is régen volt, a „külföldi tulajdonosnak köszönhetően az elmúlt évek során a társaság számos nemzetközi, magas minőségi és szakmai követelményt támasztó projektben vett részt beszállítóként, ezzel is gazdagítva a hazai iparági tudást”.

És hogy a jövő fényes legyen, a tervek sem titkosak. Ha igaz, a Budapestre szánt villamosok egy részének gyártása Dunakeszire kerül majd. Ezt a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a spanyol CAF S. A. megállapodása alapozza meg. De az államosított járműjavító a budapesti metrókocsik felújításában is részt vesz majd. Most már.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.