Államkötvény-vásárlással az államot segítjük

Az állampapír biztonságos, kamatkedvezmény jár utána, rövid és hosszú távú megtakarításra egyaránt alkalmas. A jelenlegi alacsony kamatok mellett jónak számító hozam abszolút értékben alacsony, de így is jó befektetés.

Az állampapír az egyik legbiztonságosabb befektetés, hiszen a kifizetés mögött az állam áll mint garancia. Attól függően, hogy mekkora időre szeretné valaki befektetni a pénzét, különböző futamidejű papírok közül választhat. Akár három hónap után felveheti a – visszafogott hozamú – befektetését a diszkontkincstárjegy után. Ezt névérték alatt lehet megvenni, s névértéken veszi vissza az állam lejáratkor. Akkor érdemes választani, ha tudjuk, hogy adott összeget záros határidőn belül fel fogjuk használni.

Hasonló célra jó a féléves kincstárjegy, illetve az egy évre szóló kamatozó kincstárjegy is, amelyek meghatározott kamatot fizetnek. Három hónap után bármikor visszaválthatók a Takarékjegyek (ezeknek a névhasonlóságon kívül semmi közük a bankhoz vagy és a takarékszövetkezetekhez, az állam bocsátja ki őket), itt a hozamot a kibocsátás és visszaváltás közt eltelt napok arányában számítják ki.

Háromtól akár 15 évig tartó időszakra államkötvényt vagy állampapírt lehet vásárolni, ezek hozama a legnagyobb a palettában. Államkötvényt forintban és euróban is lehet venni, előbbit akár 15, utóbbit csak három évre. Bónusz állampapírt akár tíz, Prémiumot viszont legfeljebb öt évre lehet venni. Utóbbi pár évvel ezelőtt igazán jó befektetés volt, hiszen hozamát háromszázalékos kamat plusz infláció adta. Ma már ez a múlté, hiszen infláció gyakorlatilag nincs.

A jegybanki alapkamat mélybe rántotta az állampapírhozamokat is, amelyek bár kisebbek lettek, az alacsony kamatszinthez képest még így is jónak tűnnek, a bankbetétekkel összevetve pedig igencsak versenyképesek. A kamatozó kincstárjegy a kamatcsökkentést követve 2,75 százalék hozamot garantál, emellett az ötéves Prémium Állampapír nyújt még magasabb hozamot.

Gyakorlatilag nullaszázalékos infláció és két százalék alatti jegybanki alapkamat mellett ennél magasabb hozamot nem lehet várni az állampapírtól és hasonló biztonságot jelentő befektetéstől, így ha valaki kevesli ezt a mértéket, annak mindenképpen kockázati szintet is kell lépnie a magasabb hozam reményében. Az állampapírhoz kamatadó-kedvezmény is kapcsolódik: csak a 16 százalék adót kell ugyanis a hozam után megfizetni, a rá rakódó hat százalék egészségügyi hozzájárulást nem.

Ezt meg lehet úszni, ha tartós befektetési számlán helyezzük el a megtakarításainkat, akár állampapírt is, s azt legalább öt évig tartjuk. Ekkor ugyanis a hozamot már nem terheli adó. Vagyis az eho megúszása a rövid futamidejű befektetéseknél jöhet jól.

Feljebb tolt kamat

Az államadósság kezelő központ már pár tizeddel feljebb tolta a lakossági papírok kamatfelárait, hogy legalább a legnépszerűbbek esetében hármassal kezdődjön a hozamajánlat. A lakosság megnyerése évek óta célkitűzése az ÁKK-nak, mert biztonságosabb, ha az állam belföldön adósodik el – vagyis az állampapírt javarészt nem külföldi befektetők veszik, hanem a magyar lakosság. Állampapírt közvetlenül az államkincstáron keresztül is lehet jegyezni, de bármelyik banknál, brókercégnél vezetett értékpapírszámlán is, így a takarékbanknál és a takarékszövetkezeteknél is elérhető a befektetés országszerte több mint ezer helyen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.