Állami mobilszolgáltató lett a Vodafone

Állami intézmények számára nyújthat mobil távközlési szolgáltatást a Vodafone 2014-15-ben, a társaság közbeszerzésen nyerte el a megbízást – közölte a cég.

''Büszkék vagyunk arra, hogy a 2014-es évet egy ilyen jelentős szerződéssel sikerül indítanunk''– mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója arról, hogy ezúttal nem maradtak ki az állami mobilbeszerzésből. A Központi Ellátási Főigazgatóság közbeszerzéseiben az elmúlt években a Vodafone rendre kihullott, így be sem került abba a körbe, amiből az állami intézmények választhattak. Az előző hasonló tender első helyezettje a Telenor volt, a 14 hónapra szóló megbízás keretösszege 1,5 milliárd forint volt.

A mostani, nettó 4,5 milliárd forint értékű keretszerződés több tízezer előfizetésre, több száz intézményre terjed ki, beleértve a minisztériumokat, kormányhivatalokat, a rend- és közvédelmi szerveket – például Országos Rendőr-főkapitányság, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság –, vagy hatóságokat, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Gazdasági Versenyhivatal, illetve többek között olyan intézményeket érint, mint például az Országos Mentőszolgálat.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a több tízezer állami mobilelőfizetőt azonnal és kötelező érvénnyel átvisznek a Vodafone flottába. Ebben a beszerzésben a győztesnek lenni azért kivételezett pozíció, mert ha az érintett állami intézmények új előfizetést kötnek, vagy lejár a flottaszerződésük és szolgáltatót váltanak, akkor elsősorban a mostani beszerzésen győztes Vodafone szolgáltatását kell igénybe venniük. Ha ez technikailag nem lehetséges, akkor választhatnak a második helyen végzett Magyar Telekom és a harmadik helyen végzett Telenor szolgáltatásai közül. Jelenleg a Telekomnak százezret jóval meghaladó, míg a Telenornak mintegy húszezer állami SIM kártya van az állományában, így a Vodafone nagyot szakíthat a jó áraival. 

A Vodafone Magyarország kiemelkedően kedvezményes hívás- és SMS-, valamint adatcsomagjaival  járul hozzá az intézményi szektor távközlési költségeinek optimalizálásához - írja a cég közleménye, hozzátéve, hogy az intézmények 2014. január 2-ától kezdhették meg a szerződéskötést a szolgáltatóval. Nos, ami az árakat illeti, a szolgáltató tarifájának adott ajánlati ára (mintafeladatban 796 forint) csaknem fele a Telenor 1548 ajánlatának, de jóval alatta marad a Telekom 1040 forintos ajánlatának is. A Vodafone 1000 forintért ad öt gigabájt mobilnetet az állami mobil előfizetőknek, a hang csomag havidíja 715 forint, ami lebeszélhető, egy gigabájt mobilnettel pedig 890 forint a havidíj. A szolgáltató ingyen adja az sms-t, s mindössze 2,85 forintért ad egy perc beszélgetést. 

Mindez kiverte a biztosítékot a Telenornál, amely a közbeszerzési eljárás során előzetes vitarendezést is kezdeményezett, azzal az indokkal, hogy a Vodafone minden egyes percen 0,15, minden SMS-en pedig 3 forint veszteséget kénytelen elkönyvelni az állami ügyfelek forgalma után, lévén, hogy a megajánlott árai a beszéd és az SMS esetében alacsonyabbak a költségeinél. Egyrészt a percdíj mélyen a hívásvégződtetési díjak alatt van (ezt fizeti egyik szolgáltató a másiknak, ha az ügyfél másik szolgáltató előfizetőjét hívja), másrészt csak a telefonadó két forint percenként, s erre még jut cirka egy forint egyéb költség is. Igaz, a telefonadóra plafon is érvényes, méghozzá 2500 forint. Nagy valószínűséggel ilyen árak mellett szinte minden előfizető eléri azt a forgalmat, amelynél ez a sapka életbe lép. Az árakat nézve egyébként okkal merül fel a kérdés, mindhárom szolgáltató esetében: veszteségesen nyújtják-e szolgáltatásaikat az állami szektornak? S ha igen, mely ügyfélkörrel fizettetik ezt meg? 

A Vodafone szolgáltatási színvonalának, innovatív megoldásainak, kiváló hálózatának és biztonságos technológiai megoldásainak köszönhető, hogy befutó helyen végzett a mostani beszerzésben - kommentálta Diego Massida vezérigazgató. Hozzáfűzte: "nem véletlen, hogy az elektronikus adatszolgáltatásra alkalmas és már üzembe helyezett pénztárgépek több mint 90 százalékában is Vodafone SIM-kártya található". Ami érdekes mondás, mert ezzel azt is elárulta: ők szállítják a SIM Chipeket a Mobil Adat Kft.-nek, amely jelenleg a pénztárgépek átállásában domináns szereplő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.