Állami segítség kellene a balatoni közlekedés fejlesztéséhez

Indokolt a fővároshoz hasonló mértékű hozzájárulást kapnia a balatoni közlekedésnek a kormánytól - áll a Balatoni Körnek, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség és több régiós szervezet támogatásával kiadott közleményében.
A közlemény hivatkozik arra, hogy Budapest főpolgármestere ismét felszólította a kormányt, hogy jelentős mértékben járuljon hozzá a fővárosi közlekedés finanszírozásához, ami a Balatoni Kör szerint a Balaton közlekedési infrastruktúrája esetében is indokolt lenne. A tóparti agglomeráció állandó lakosságának sokszor öt-hatszorosa az az utazóközönség, amely a Balatonhoz látogat, különösen a nyári hónapokban, de ősszel és tavasszal is jelentős forgalommal kell számolni hétvégenként.

A Balatoni Kör a fővárosihoz hasonló állami hozzájárulást nem egy rosszul működő rendszer hiánypótlására kezdeményezi. A terv az, hogy a forrást a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) kezelné külön alapként. A közlemény úgy fogalmaz, elengedhetetlen a BFT részletesen kidolgozott stratégiájának megvalósítása ahhoz, hogy a balatoni közösségi közlekedés kimozduljon évtizedes elmaradottságából. A szolgáltatások összehangolása, az utastájékoztatás és a tarifarendszerek egységesítése mind régiós integrációt követel.

A kezdeményezők álláspontja az, hogy innovatív megoldásokkal is lehetne javítani a balatoni közlekedést, például vízibusz járatokkal, a tó körüli régiós buszjárattal, új Badacsony-Fonyód komppal, a kerékpáros túrázás infrastruktúrájának bővítésével, illetve annak megoldását is elő lehetne mozdítani egy ilyen célzott támogatási rendszerrel, hogy a Balatont végre vonattal is meg lehessen kerülni.

A Balatoni Kör elnöke, Kardos Gábor kiemelte: kezdeményezésükkel külön szeretnék felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy az év kilenc hónapjában félmillióan laknak életvitelszerűen a Balatonnál, ezért a tópart egymást érő településeit egyre inkább egységes agglomerációként kellene kezelni, mint a vidék fővárosát, mivel egyértelműen a Budapesten kívüli legnagyobb agglomerációról van szó. (forrás: hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.