Hónapokon belül indulhat az állami mobilszolgáltatás

A menekülthullám befolyásolhatta az állami mobilszolgáltató terjeszkedését, elképzelhető, hogy még az idén kiépül a hálózata.

A 450 megahertzes frekcenciát megszerző, állami tulajdonú MVM Net hálózatépítését is befolyásolta a menekülthullám – írja a Világgazdaság. A publikus hálózatok leterheltsége miatt ugyanis a cégnek a déli határszakaszra kellett koncentrálnia a fejlesztését, amit szakemberek szerint sikerrel oldott meg, ez a hálózati szakasz ugyanis jó minőségben működött a kritikus időszakban is. Amennyiben nem lesz nagy hideg a következő egy-két hónapban, akkor még akár időre ki is épülhet a teljes hálózat.

Az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a most véget érő – négyéves – spektrumgazdálkodási időszakban 265 megahertznyi – például a 450, 800 megahertzes – frekvenciát értékesített, ebből 130 milliárd forint folyt be – mondta Aranyosné Börcs Janka, az NMHH főigazgatója. A hatóság a 3400-3800 megahertzes frekvenciákat várhatóan jövő év elején kínálja fel, az árverésre szóló felhívás hamarosan megjelenik. A 2020-ig tartó új spektrumstratégia szerint nem várható jelentős bevétel a frekvenciák eladásából.

Nem zárható ki, hogy az unió novemberben hatályba lépő romaingszabályozása miatt emelkednek majd a belföldi távközlési tarifák – mondta Kajzinger Ervin, a NMHH nemzetközi és stratégiai igazgatója. Jövő áprilistól a belföldi díjakon felül csak néhány eurócentes pluszdíjat számolhatnak fel a szolgáltatók roaminghívás esetén, 2017 június 15-től pedig megszűnnek a „felárak".

Az ügyfelek viszont várhatóan nem fogják azt érzékelni, hogy emiatt emelkednének a díjak, azok beépülhetnének a cégek belföldi üzletpolitikájába – vélik a szakértők. Azért sem lesz érezhető az áremelés, mert a szolgáltatók bevételeiben 2-3 százalékot képvisel a roaming. Arra viszont várhatóan csak korlátozottan nyílik lehetőség, hogy például egy magyar ügyfél külföldi társaság – például a Bécsben vásárolt – SIM-kártyáját idehaza használva folyamatosan roamingoljon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.