Állami lett a Párisi Nagyáruház

A jegybankhoz hasonlóan ingatlant vásárolt a Miniszterelnökség is, méghozzá az Andrássy út nagyhírű, patinás épületét, a Párisi Nagyáruházat, amit egy ingatlanfejlesztő cég, a Vörösmarty téri, azaz Váci út 1 alatti tőzsdepalotát is újjáépítő Orco-csoport felszámolójától vett meg - írta a Napi.hu.

Az Orco-féle csomagban a Párisi Nagyáruház eredetileg együtt szerepelt a volt tőzsdepalota és a Szervita téri mélygarázzsal, ezeket együttesen mintegy 15 milliárd forintért kínálták eladásra. A Miniszterelnökségnek azonban csak az Andrássy úti épület kellett. Egyelőre nem tudni, mire, hogy milyen célra. A budapesti Párisi Nagyáruház - leánykori nevén a Divatcsarnok - vételárát a tranzakcióról beszámoló Napi.hu sem tudta kideríteni, az nem publikus, az viszont tudható, hogy újabb állami áruházvásárlás közeleg, ugyanis az Magyar Nemzeti Banké lesz a Vörösmarty téri Luxus áruház.

A Miniszterelnökség tulajdonába került hajdani Párisi Nagyáruházban az Alexandra könyváruház üzemel, az irodaházi részét meg az egyik legsikeresebb magyar startup cég, a Ustream bérli. Az épület hasznosítását szigorú műemlékvédelmi előírások határolják be, a Lotz-termet is magában foglaló belvárosi épület nagy hibája a parkolóhelyek hiánya, ugyanis a ház alatt és mellett nincs mélygarázs.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.