Alkoholmámorban az infláció

Augusztusban a szeszes italok és a dohányipari termékek húzták felfelé az inflációt. Jó hír, hogy az élemiszereknél nincsen komoly változás, a jó termésnek köszönhetően az ősszel is nyomott árakkal találkozhatunk.

Az elemzői várakozásoknak ezúttal nagyjából megfelelő adatokkal szolgált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az infláció augusztusi értékéről. A pénzünk a júliusban mért 0,1 százalék után a nyár záró hónapjában 0,2 százalékkal romlott az egy évvel korábbi állapothoz képest, ezzel végleg a történelemkönyvekbe küldve a rezsicsökkentésekkel az utóbbi négy évtizedben példa nélküli deflációs időszakot.

Az infláció havi alakulása viszont megtorpanást jelez: a júniusi 0,1 és a júliusi 0,2 százalék után megtört a trend, s -0,2 százalékot mért most a KSH. Az egy évvel ezelőttihez képest a háztartási energia, a ruházkodási cikkek, a tartós fogyasztási cikkek és az egyéb cikkek, üzemanyagok, valamint az élelmiszerek ára csökkent, mialatt a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak.

Elemzők szerint az előttünk álló időszakban folyamatosan dráguló élettel kell számolnunk, decemberre az éves összevetésű infláció átlépheti az egy százalékos küszöbértéket. Szeptemberben, de a számlázások áthúzódása miatt inkább októberben még lehet egy kisebb megtorpanás a lakossági villamos energia-árak 5,7 százalékos csökkentésének köszönhetően, de a jövő hónaptól esedékes 3,3 százalékos távhő „árvágás” már legfeljebb némi púdert kenhet a képre, jelentős visszafogó ereje nem lesz.

Érdekes módon az orosz-ukrán viszály kapcsán bevezetett uniós szankciók egy része is kedvez az infláció leszorításának, hiszen a gyártók és termelők nyakán maradó, exportra szánt élelmiszerekkel és nyersanyagokkal hirtelenjében kell valamit kezdeni, ami azt jelenti, hogy alacsonyabb áron kell megszabadulni a készletektől. Ez már tetten érhető számos élelmiszer fogyasztói árában, elég a vajra gondolni, amelynek ára az akciózásoknak köszönhetően 1200 forintra is lement, szemben a pár hónappal ezelőtti 1600 forintos kilónkénti egységárral.

A válság, de főképp az Európai Központi Bank és az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) lazító monetáris politikájának következményei is erőteljesen hatnak majd az inflációs környezetre. Az élelmiszerárak és nyersanyagárak olcsósága, az európai konjunktúra vártnál gyengébb alakulása, lassabb felfutása egyaránt nyomot hagy az infláción, a vásárlási hajlandóság csökkenése pedig visszahat – negatívan – a megrendelések alakulására is.

Ennek akar véget vetni, s a bankrendszert a hitelezés felpörgetése révén a gazdasági növekedés katalizátorává tenni az EKB az ősszel indítandó eszközvásárlási programjával. Amerikában más a helyzet: a dollár erősödik, a gazdaság „repesztés közeli” állapotban van, mindez azonban a magyar infláció ellen hat, hiszen az energiaimportunk dollár elszámolású, azaz óhatatlan emiatt az árak emelkedése, amit a benzinkutaknál – ahol a közvetlen állami beavatkozás hiányában még létezik a verseny – már tapasztalhatnak is az autósok.

De térjünk vissza a konkrét augusztusi számokra. A KSH adatai szerint 2013 augusztusához képest a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal voltak magasabbak. Az élelmiszerárak 0,1 százalékkal csökkentek. Ezen belül csökkent a cukor (17,6 százalék), a liszt (13 százalék), az étolaj (12,5 százalék), az idényáras élelmiszerek (6,7 százalék), valamint a péksütemények (3,6 százalék) ára.

Drágult viszont a tej és a sajt, 6,5 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 6,4, a szolgáltatásoké 2,7 százalékkal nőtt. Ez utóbbin belül a víz és a csatorna díja átlagosan 1,6 illetve 1,4, a helyi tömegközlekedésé 6,8 százalékkal csökkent. Az egyéb cikkek körében kismértékű árcsökkenés történt (0,2 százalék), ezen belül a járműüzemanyagok ára 1,4 százalékkal csökkent.

A ruházkodási cikkekért 0,3, a tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben (12,0 százalék). Ezen belül a vezetékes gázért 16,9, a távfűtésért 11,4, az elektromos energiáért 11,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni 2013. augusztushoz viszonyítva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.