Álcikk miatt büntetett a GVH

Fizetett hirdetést független újságírói tartalomként jelenített meg az Axel-Springer tulajdonában lévő Kiskegyed és a Hölgyvilág. A hirdető cég és a laptulajdonos is egy-egy millió forint bírságot kapott.

Kereken egymillió forintjába kerül az Axel-Springer Kft-nek és a Phytotec Hungária Bt.-nek, hogy tavaly nyáron egy fizetett hirdetést olyan formában jelentettek meg, mintha az egy független, újságírói cikk lenne.

A Phytotec Hungária Bt. által forgalmazott Iberogast elnevezésű termék reklámja 2009 júniusa és novembere között 10 alkalommal jelent meg az Axel Springer Kft. által kiadott lapokban - Kiskegyed, Kiskegyed konyhája, Hölgyvilág, Fanny - úgy, hogy a termék reklámja mellett egy szerkesztőségi tartalomnak tűnő, „Amikor a gyomor fellázad" című cikk volt olvasható.

Mint azt a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) elmondták: a vizsgálat során egyértelművé vált, hogy a Phytotec nemcsak a termékreklámért, ám a cikk megjelentetéséért is fizetett, továbbá a cikk elkészültéhez háttéranyagokat adott, majd publikálás előtt a lapok szerkesztősége egyeztette a cikk szövegét a céggel.

Ugyanakkor a cikk végére az ilyenkor szokásos „x" jelzés, vagy egyértelmű, a szponzorálásról szól írásos tájékoztatás helyett a szerkesztőség mindössze egy piros háromszöget tettek, amiből az olvasó nem következtethetett arra, hogy fizetett reklámcikket olvas.

A hatályos versenytörvény szerint az elmarasztaltaknak harminc napja van arra, hogy a bírságot átutalják a GVH bírságszámlájára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.