Aláírta szerződését a vagyonkezelő új vezetője

- Megkötötték a határozott időre szóló munkaszerződést Kamarás Miklóssal, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) új vezérigazgatójával a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) döntése alapján - közölte az NVT csütörtökön

Az NVT a csütörtökön megtartott rendkívüli ülésén felhatalmazta a tanács elnökét és egy - meg nem nevezett - tagját arra, hogy a munkáltató részéről aláírja a 2009. július 16-tól 2010. július 16-ig szóló szerződést. Az MNV Zrt. részvényesi jogainak gyakorlója, a pénzügyminiszter 2009. július 16. napjával nevezte ki az MNV Zrt. vezérigazgatójává Kamarás Miklóst, miután július 15-én rendkívüli felmondással menesztette a korábbi vezérigazgatót, Tátrai Miklóst.

A Pénzügyminisztérium szerdán már közleményben közzétette, hogy az új vezérigazgató a megbízatását elődjével azonos feltételekkel vállalta, és a vezérigazgatói fizetését havonta átutalja a krízisalapba. Kamarás Miklós korábban már töltött be az állami vagyonnal történő gazdálkodás területén meghatározó pozíciót. Egyebek között 1995 és 1998 között az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) pénzügyi-gazdasági vezérigazgató-helyettese, 2002 és 2005 között az ÁPV Rt. vezérigazgatója volt. Az elmúlt öt évben tagja volt a Rába Rt. igazgatóságának elnökként. Igazgatósági tag volt a Bábolna Rt.-nél és a REORG Apport Rt.-nél. Mindemellett a Mol Rt. felügyelő bizottságának elnöki, és a REORG Rt. igazgatóságának elnöki tisztségét is betöltötte. A MÁV Zrt. Igazgatóságának elnöke volt 2006 és 2008 között. Jelenleg a Mol NyRt. igazgatóságának tagja.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.