Alacsonyabb lett az infláció a vártnál

A decemberben várt 0,9 százalékos árdráguláshoz képest szinten maradnak az árak, a 2016-ra becsült 2,9 százalékkal szemben most 2,6 százalékot prognosztizál a jegybank.
A következő negyedévekben is tartósan alacsony inflációval számol a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – derült ki a jegybank ma közzétett inflációs jelentéséből. Eszerint az infláció 2015-ben jelentősen elmarad a céltól, nulla körül alakul, és csak 2016 végére kerülhet a 3 százalékos inflációs cél közelébe.  

Pellényi Gábor, a jegybank elemzője elmondta: a decemberben vártnál alacsonyabb inflációs adat az alacsony nyersanyag-, így az olajárak miatt alakult. Nemzetközi kitekintésben decemberben még úgy tűnt, hogy az olajár jelentős csökkenése egyben a palaolajár visszaesését fogja eredményezni. Bár október óta harmadával csökkent az aktív palaolajkutak száma az USA-ban, de a termelés stabilizálódott, ami annyit jelent, hogy a mérsékelt olajár hosszabb távon is velünk marad, az infláció ütemét fékezve.

A mostani inflációs prognózis sajátossága, hogy az első negyedévben várható, negatív tartományban lévő infláció a lakossági fogyasztás várható, 3 százalék körüli élénkülésével jár együtt. Az alacsony inflációs előrejelzés magyarázata, hogy időközben jelentősen csökkent az élelmiszerek ára, illetve a keresletérzékeny árazású termékek – iparcikkek – ára is csak visszafogottan nőtt.

Az MNB szerint a belső kereslet élénkülésével együtt a nyári hónapoktól már folyamatosan emelkedik az infláció, ám az idei év első felében még a negatív tartományban maradhat, majd az év összességében nulla közelében. Míg 2016-ban 2,6 százalék körül alakulhat az infláció, amikor az üzemanyagár-csökkenésnek várhatóan már nem lesz érdemi hatása, illetve az infláció lassú erősödését a keresetek erősödés is támogatja.

A jegybank elemzése szerint a kereslet erősödésével várhatóan a vállalatok is bátrabban fognak árat emelni, így Matolcsyék szerint a kiskereskedelmi szektor megnövekedett közterhei idővel részlegesen megjelenhetnek az árakban.

A mostani inflációs prognózis környezetéről szólva az MNB leszögezte: több szokatlan jelenség figyelhető meg a magyar inflációs adatok kapcsán, így enyhén negatív infláció mellé magas növekedési ütem és bérnövekedés párosul. Így a reálgazdaság részéről erőteljesebb bővülésre számít az MNB: jelenlegi prognózisában az idén 3,2, jövőre 2,5 százalékos nemzeti össztermék-bővülésre számít.

Az MNB szerint a jelenség magyarázata költségoldalon alacsony inflációs nyomás. A kérdés jelenleg az, hogy a nyersanyagárak  csökkenésével, illetve az eurózóna inflációjából is adódó költségsokkok első körének a kifutása után tartós marad-e ez a hatás.  
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.