Alacsony deficit? Az NGM-nél a magyarázat

Idén februárban az államháztartás központi alrendszerének deficitje 256,9 milliárd forintot tett ki, amely jóval alacsonyabb az előző év azonos hónapjának 407,9 milliárd forintos hiányánál.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a kedvező folyamat főként a gazdaság folyamatos növekedése miatti magasabb adóbevételeknek, valamint a kedvezőbb kamategyenlegnek köszönhető.

A tárcánál megjegyezték, hogy a két év összehasonlítását befolyásolta az a tény is, hogy tavaly februárban történt meg a helyi önkormányzatok adósságkonszolidációja, amelynek keretében 68,1 milliárd forint törlesztési célú támogatást fizettek ki.

A 2005-től kezdődő időszakot áttekintve csupán csak két évben, 2007-ben és 2008-ban volt alacsonyabb a havi hiány - emeli ki a tárca.

Szintén kedvezőbb a tavalyinál az első kéthavi hiány: az idei 310,7 milliárd forinthoz képest 2014. február végén az államháztartás központi alrendszerének hiánya 483,3 milliárd forint volt. Az idei kéthavi hiány az éves előirányzat 35,4 százaléka, tavaly 58,5 százaléka volt.

A most közölt adatok megegyeznek a hónap elején publikált előzetes számokkal.

A minisztérium hangsúlyozza, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a kiadások és bevételek teljesülésének időben eltérő eloszlása miatt a hiány nagyságának lefutása nem lesz időarányos az idén sem: az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket.

A központi költségvetés február végi bevételei az előző év azonos időszakit 17,0 milliárd forinttal haladták meg elsősorban a magasabb adóbevételek miatt. A hó végi kiadások mintegy 185 milliárd forinttal alacsonyabbak voltak a tavalyinál, az adatot befolyásolja a tavaly februárban az önkormányzati adósságok törlesztéséhez nyújtott központi költségvetési támogatás kiutalása. Mindezen felül elmaradtak az előző évtől a költségvetési szervek kiadásai, valamint az egyéb kiadások is.

A kamatkiadások az első két hónapban 203,7 milliárd forintot tettek ki, 84,7 milliárd forinttal kevesebbet, mint egy évvel korábban, a kamatbevételek 75,2 milliárd forintos szintje pedig 55 milliárd forinttal haladja meg az előző évit. A nettó kamatkiadás (128,5 milliárd forint) így összességében 139,7 milliárd forinttal lett kevesebb az előző év azonos időszakához képest, mely a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.

A társadalombiztosítási alapok 2015. február végi 24,8 milliárd forintos szufficitje a Nyugdíjbiztosítási Alap 7,8 milliárd forintos, valamint az Egészségbiztosítási Alap 17,0 milliárd forintos többletéből származott. Tavaly az első két hónapban az alapok együttes többlete 64,9 milliárd forintot tett ki. A különbség elsősorban kiadási oldalon jelentkezett, az előző évinél magasabb összegben teljesültek többek között a nyugellátásokra, a gyógyító-megelőző ellátásokra, valamint a gyógyszertámogatásra kifizetett összegek.

Az elkülönített állami pénzalapok kéthavi 44,3 milliárd forintos többlete az előző év azonos időszakához képest kedvezőbb lett. Az alapok összes bevétele 100 millió forinttal, kiadása 10,6 milliárd forinttal alacsonyabb lett. A kiadások közül a Nemzeti Foglalkoztatási Alap kiadásai (passzív kiadások, Startmunkaprogram kiadások, EU-s elő- és társfinanszírozás) teljesültek alacsonyabban az előző év azonos időszakához képest.

Az adóbevételekről az NGM ismerteti: a személyi jövedelemadó államháztartási szintű bevétele az év első két hónapjában 303,4 milliárd forint volt, amely a 306,8 milliárd forintos bruttó befizetés és a 3,4 milliárd forintos kiutalás egyenlegeként képződött. Ez a bevétel 15,9 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbi összegnél.

Az év első két hónapjában az általános forgalmi adóból (áfa) 454,6 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 26,1 milliárd forinttal haladta meg.

Társasági adóból a központi költségvetésben az év első két hónapjában 54,5 milliárd forint bevétel keletkezett, ami az előző év azonos időszaka értékétől 0,6 milliárd forinttal (1,1 százalékkal) maradt el. Hitelintézeti járadék jogcímen a központi költségvetésben február végéig 0,6 milliárd forint bevétel realizálódott; ez 0,4 milliárd forinttal maradt el a 2014. év azonos időszakában befolyt bevételtől.

A pénzügyi szervezetek különadója soron február végéig a központi költségvetésnek 2 millió forint bevétele származott, bár az év első két hónapjában nincs különadó-fizetési kötelezettség. Ez az összeg 135,2 millió forinttal magasabb a 2014. év azonos időszakának bevételénél.

A reklámadóból február végéig 900 millió folyt be, az első befizetési kötelezettség júliusban keletkezik. Ez az adónem 2014. augusztus 15-től hatályos, az első befizetési kötelezettség 2014 augusztusában keletkezett - emlékeztet az NGM.

A jövedéki adóból származó bevétel az év első két hónapjában 135,2 milliárd forintot tett ki, amely az egy évvel korábbi bevételnél 10,3 milliárd forinttal, 8,2 százalékkal magasabb. A pénzügyi tranzakciós illeték mérlegsoron a költségvetésnek az év első két hónapjában 45,9 milliárd forint bevétele keletkezett, mely az előző év azonos időszakától 6,2 milliárd forinttal maradt el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.