Aki kapja, marja az Altera részvényeit

Június végén bevezetik a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájába az Altera Vagyonkezelő részvényeit.

Az Altera Vagyonkezelő Nyrt. részvényeit június 25-én vezetik be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) "B" kategóriájába. A BÉT honlapján közölt határozat szerint a társaság 299 millió 344 ezer össznévértékű, egyenként ezer forint névértékű részvényeinek bevezetési ára 2115 forint lesz.

Az Altera nyilvános részvénykibocsátással kerül a tőzsdére. A társaság a március 4. és 22. között zajlott jegyzés során 204 ezer törzsrészvényt értékesített. Ebből mintegy 68 ezer darabot 2250 forintos lakossági jegyzési árfolyamon, további 136 ezret pedig 10 százalékos kedvezménnyel, 2025 forintért, így összesen 429 millió forint tőkét vont be. A részvényeket elsősorban a társaság alapító tulajdonosai jegyezték le.

A tőzsdére bevezetett törzsrészvények mellett az Alterának szavazatelsőbbségi és osztalékelsőbbségi részvényei is vannak, ezekkel együtt a társaság teljes alaptőkéje 304 millió forint. Az Altera vezetői korábban úgy nyilatkoztak, hogy a cég saját tőkéjét kívánják befektetni, a legnagyobb részben vállalati kötvényekbe.

A 2012 januárjában létrehozott társaság a tavalyi évet 11,5 millió forint mérleg szerinti nyereséggel zárta a magyar számviteli szabályok szerint. Pénzügyi műveleteinek eredménye 19,8 millió forint volt. A saját tőkéje 211,5 millió forint volt a tavalyi év végén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.