Anyacége is felveszi az Airbus nevet

Felveszi presztízsmárkája, az Airbus nevét anyacége, a European Aeronautic, Defence & Space Co (EADS). A légiközlekedési, védelmi és űrtechnológiai eszközöket gyártó nyugat-európai vállalatóriás ezzel is elismeri fő nyereségtermelő forrásának érdemeit.

Az EADS csoport valamennyi egységét Airbusként veszik nyilvántartásba – tudta meg a Bloomberg. A cégér átfestésére a komplex átszervezése keretében kerül sor. A legnagyobb európai repülőgépgyártó cégstruktúráját egyszerűsítik. Ezentúl három divízióba tömörítik a tevékenységeket: az egyik a polgári célú repülés számára gépeket gyártó, a másik a helikoptergyártó, a harmadik pedig a védelmi és űrtechnológiai eszközöket gyártó részleg lesz.

Az utóbbi évtizedekben a védelmi eszközgyártó profil erősítésével próbálták meg az EADS-on belül kiegyenlíteni az Airbus dominanciáját. Ám tavaly kútba esett a brit BAE Systems megszerzése. A mostani döntés is azt igazolja, hogy a cég tulajdonosai végleg letettek ebbéli szándékukról. A mostani bejelentést megelőzően derült ki, hogy az EADS 23 százalékkal növelte profitját a második negyedévben az egy évvel ezelőttihez képest – természetesen az Airbus jóvoltából.

Az EADS-ot Tom Enders vezérigazgató megpróbálta depolitizálni, s a kormányzati kapcsolatrendszer erősítése helyett a befektetők felé fordította a vállalatot. A szálak lazítása elemzők szerint sikerrel járt, és könnyebbé tette az EADS irányítását.

Az EADS adózás előtti nyeresége 887 millió euró volt a második negyedévben. Ebből 637 milliót "szállított" az Airbus, amely egy éve 391 millióval vette ki részét a profitgyártásból. Az Airbus forgalma két százalékkal növekedve 9,74 milliárd euró volt a márciustól júniusig tartó időszakban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.