Luxemburgon nem fog a válság

Úgy tűnik a pénzügyi válság egyelőre nem volt különösebb hatással a főleg bankrendszeréből élő Luxemburgra. A nagyhercegségben tavaly több autó talált gazdára, mint egy évvel korábban. Az eladásokat a Vokswagen vezeti, a második a BMW lett.

Luxemburgban nem egész félmillió ember lakik, az ország Katar után a világ második legnagyobb egy főre eső hazai össztermékét produkálja. Egy friss statisztika szerint alig hatott rájuk a pénzügyi válság – noha a hazai termelés jelentős részét éppen a bankszektor adja. A mérőszám az autó-eladásokból származik, amely 2008-ban is jól alakult: más országokkal szemben valamelyest még növekedett is az újonnan forgalomba helyezett gépkocsik száma – bár az év utolsó három hónapjában csökkentek az eladások. A teljes 12 hónapra vetítve 2 százalékos növekedés tapasztalható az értékesítésben.

Az 52 ezer új gépjármű egymagában persze nem menti meg az autóipart a visszaeséstől, még Magyarországon is négyszer ennyi autó talál gazdára évente. Panaszkodni azonban nem panaszkodhatnak a luxemburgi autószalonok a 2008-as évre. Főleg a német márkák taroltak, és nem is az olcsóbbak közül. A csúcson tovább folytatódott a német-francia párharc, amelyből ezúttal is a Volkswagen került ki győztesen. A wolfsburgi gyár termékéből 2 százalékkal több fogyott, és ezzel a népautó a lista élén maradt. Az ezüstérem a BMW-é, amely 25 százalékkal tudta növelni értékesítését a nagyhercegségben, amivel piaci részesedése 10 százalék lett. A harmadik helyezett Renault értékesítése 3 százalékkal visszaesett.

A rangsorban az első nyolc helyen továbbra is az említett két rivális ország márkái osztoznak. A német személygépkocsik eladása a Mercedes kivételével növekedett az elmúlt esztendőben, míg a franciáknál egyedül a Peugeot eladásai bővültek, ha szerény mértékben is. Összességében ebből a nyolc márkából (VW, BMW, Renault, Audi, Peugeot, Mercedes, Ford és Citroen, ebben a sorrendben) 35 ezer gépjárművet értékesítettek, ami a teljes eladások kétharmada. A fennmaradó harmadon 51 típus osztozott.

Az első nem német vagy francia márka a Hyundai, noha ez a gyár is 6,5 százalékot veszített népszerűségéből. A kissé "fapadosabb" márkák is megtalálhatók az ultragazdag nagyhercegségben: eladható a Chevrolet, a Dacia, Skoda vagy Lada - igaz, ez utóbbiból csak 11 darab fogyott és még ez is 35 százalékkal több az előző évinél.

Az itt hétköznapinak számító felső kategóriás gyártók (mint például az Audi, Mercedes, BMW) modelljeit, valamint a 214 Jaguart és 118 Lexust nem számítva, a valódi luxusautókból tavaly 213-ra került először rendszámtábla. Ez az értékesített személykocsik nem egészen fél százaléka. Rolls-Royce-ból és Lincolnból ugyan csupán 2-2 fogyott, de elkelt 41 Ferrari, 46 Aston Martin, 42 Maserati, 26 Bentley, 6 Lamborghini, 14 Lotus, 16 Hummer és 3 Wiesmann. A 23. legkeresettebb autó a Porsche volt, amelyből 313-at vittek el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.