Mennyire jogos az aggódás a betétek biztonsága miatt?
Mostanában gyakran szóba kerül baráti, munkahelyi beszélgetésekben, hogy jó lesz vigyázni a bankbetétekre, mert Orbánék erre is rá fogják tenni a kezüket. Mivel egyáltalán nem tartom szerencsésnek, hogy ez a pletyka egyre erősebb lábra kap, pár gondolatot szeretnék itt megosztani az olvasókkal, mi szól szerintem az államosítás ellen.
Előbb azonban mérjük föl, hogy jutottunk idáig. A 2010-es választás óta hozott kormányzati intézkedések (mint a magánnyugdíjpénztári vagyon elvétele) felébresztette a különböző számlák tulajdonosainak gyanúját, hogy befektetésük nincs biztonságban. E gyanút nem oszlatta el az állami érdekre való hivatkozás sem: az alkotmányos jogok folyamatos korlátozása inkább azt a hitet erősítette, hogy ebben az országban pusztán Orbán Viktor és szűk tanácsadói körének akaratán múlik, kikre milyen jogok és kötelezettségek vonatkoznak a továbbiakban.
Ismert továbbá az állam nehéz gazdasági helyzete, amelynek kiegyenesítését szolgálta volna egyebek közt a magánnyugdíjpénztári vagyon besöprése. Arról a mai napig folyik a vita, hogy az állam valójában rendelkezhetett-e fölötte, úgy, mint aki valójában nem mondott le a vagyon növelésének alapjairól (a járulékokról). A pénztártagok hangosabbik része ellenben azt vallja, hogy ez már nem az állam pénze, azzal, hogy lemondott a nyugdíjkifizetés egy részének biztosításáról, lényegében a járulékfizetőkre ruházta át az ezzel járó jogokat is.
Egy biztos, a tagság többségénél nem alakult ki olyan jellegű kötődés a magánpénztári megtakarítás iránt, mint a betéteknél. A nagyszámú visszalépő természetesen az állami zsarolásnak (különben nem jár majd állami nyugdíjjogosultság a további években) engedett, de ha elementáris lett volna a felháborodásuk a vagyon elvesztése miatt, biztos nem csak 100 ezren maradnak pénztártagok. A többiek persze még mindig hisznek abban, hogy az állam – az Orbán-kormány ígéretének megfelelően – garantálja ezt a pénzt, ami majd az egyéni számlákat fogja duzzasztani.
Az ország helyzete azonban nemhogy javult volna e beavatkozások hatására, hanem romlott – ezt mutatja az MNB ma közölt, az államadósság alakulását bemutató jelentése, valamint az államháztartási kilátások a következő évekre. Újabb jelentős pénzforrás pedig már nem hever a piacon, ezért olyan megoldásokra számít a kormánytól az utca embere, ami minden eddiginél tömörebben foglalja össze a nem-orthodox gazdaságpolitikát. A jegybanki devizatartalék bevétele az egyik lehetséges eszköz. Vannak, akik szerint a bankbetét a másik. Hírek szerint egy részük – nyilván a tehetősebb rétegből – már át is helyezte megtakarításait külföldi számlákra.
A devizatartalékok az MNB legutóbbi jelentése szerint 35,7 milliárd eurót tesznek ki. Ehhez alapesetben nem férhet hozzá a kormány, a pénz az ország pénzügyi helyzetét hivatott megvédeni. Az új jegybanktörvényben azonban kiépülni látszanak azok a pozíciók, amelyek megkönnyíthetik a kormány hozzáférését a tartalékokhoz. Kétség nem fér hozzá, amennyiben sikerül kapun belül kerülnie a kormánynak, a forint- és kötvénypiacon heves reakciókra lehet számítani. Valamint raportra Brüsszelben.
Ide jutván a gondolatmenetben kezd el gyanakodni a banki ügyfél, hogy Orbánéknak előbb-utóbb eszükbe jut majd, van még mit lenyúlni: a betétekben elhelyezett megtakarításokat. A PSZÁF legfrissebb, tavaly szeptember végi kimutatása szerint a lakossági betétállományban – kezdve a folyószámlától egészen a tartósan, két éven túli lekötött betétekig – összesen 6077,2 milliárd forint fekszik. Ez csak a lakossághoz köthető betét, idesorolva a vállalatokat is mintegy 12 ezer milliárd forint betétet tart nyilván a PSZÁF.
Emlékezzünk: a magánnyugdíjpénztárak vagyona elérte a 3000 milliárd forintot, amiből a pénztárban maradók vagyona és a kifizetett reálhozamok után is mintegy 2500 milliárd forint bevétele származott az államnak. A betétekben ennek a pénznek közel az ötszöröse hever, de a lakossági számlákon is közel a két és félszerese.
Nagy tehát a kísértés, de logikusan végiggondolva nem képzelhető el a betétek államosítása. Nincs ugyanis kormány, amelyik ezt túlélné, márpedig Orbánék számára a hatalom birtoklása semmivel nem pótolható ajzószer. A népharag a bejelentést követő órában elsöpörné a kormányt (ha esetleg megfeledkezne arról, hogy a bejelentéshez hozzáfűzze: a lehető legrövidebb időn belül új választásokat írnak ki), arról nem is beszélve, hogy a pénzpiacokon azon nyomban lenullázódna a magyar kötvények és a fizetőeszköz értéke. Ilyen döntésre csak abban a helyzetben juthat az ország vezetése, ha fizetési kötelezettségeinek semmilyen más módon nem tud eleget tenni.
Állítom tehát, hogy amíg van minimális mozgástere a kormánynak (nem csak ennek, bármelyiknek), addig nem nyúlnak a betétekhez, mert az felérne egy politikai öngyilkossággal. Ma elmondhatjuk, hogy az ország nincs abban a vészhelyzetben, amikor ilyen drasztikus megoldásokhoz kellene folyamodni. Minden előttünk álló nehézség ellenére valószínűleg nem is lesz.
