Aggódik a jegybank

Aggódik a jegybank az elmúlt napokban a sajtóban megjelent, általuk valótlannak tartott hírek miatt, amelyek – vélik – veszélyeztetik az MKB Bank értékesítésének lezárását az Európai Bizottság által előírt határidőre.
Ezek az információk alkalmasak arra, hogy csökkentsék bank értékét – áll az MNB oldalán közzétett közleményben. Eszerint nyílt, átlátható és diszkriminációmentes eljárásban, piaci versenyfeltételek között lefolytatott értékesítéssel – amelyben az Európai Bíróság gyakorlata szerint elsődleges a vételár szerepe – kell megvalósítani a szanálási célokat, vagyis az MNB-nek az uniós elvárásoknak megfelelően az MKB-ért a legjobb árat kínáló befektetőt kell kiválasztania.

A bankok bankja egyébként március végén jelentette be, hogy a befutó a Blue Robin Investments S.C.A., a METIS Magántőkealap és a Pannónia Nyugdíjpénztár, a CIG partnerség tagja által alkotott konzorcium lehet, amely 37 milliárd forintot kínált a hitelintézetért.

A Magyar Narancs szerint a Blue Robin S.C.A. többségi tulajdonosa a Blue Robin Investments SARL, előbbi jegyzett tőkéje a sorok szerint mindössze 31 ezer euró, míg utóbbié még ennyi sem, 12,5 ezer. Ráadásul a Blue Robin SARL-ben a feltüntetett jegyzett tőke sem található meg teljes mértékben. A jelenlegi cégiratok szerint annak mindössze az egynegyedét fizették be a tulajdonosok. Magyarán, a cégben jelenleg összesen 7750 euró áll rendelkezésre, ami a jelenlegi árfolyamon számolva alig több, mint 2,4 millió forint.

Az MKB Bank éppen szerdán tette közzé, hogy tavaly 76,4 milliárd forint adózás utáni veszteséget könyvelt el a megelőző évi 148,1 milliárd után.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.