Aeroflot: kiszállhatnának a bankárok a Malévből

Az Aeroflot kezdeményezte a Malév 49 százalékának eladását, de a banknak egyelőre nincs a kérdésben kialakult álláspontja, és az egyik probléma a vevő keresése lehet - jelentette pénteken az Interfax orosz hírügynökségre hivatkozva a Vedomosztyi című orosz üzleti lap.

Az Interfax csütörtökön azt írta a közlekedési minisztérium forrásaira hivatkozva, hogy erről a döntést a legmagasabb szinten  hozzák meg, mivel a Malév kérdését Oroszország és Magyarország vitatja meg. A nyilatkozó minisztériumi illetékes elmondta: az Aeroflotnál  történt vezetőváltás nyomán az orosz társaságnál felmerült a Malév irányításában való részvétel célszerűségének kérdése, s az Aeroflot felvetette a magyar légitársaság 49 százalékos tulajdonrészének eladási lehetőségét.

Az Interfaxnak az Aeroflotnál nem kívántak nyilatkozni, s ezt azzal indokolták, hogy a döntés a részvénycsomag tulajdonosára, a VEB bankra tartozik. A Kommerszant című lap csütörtökön már megírta, hogy a VEB  hétfői igazgatótanácsi ülésén is szó volt az eladás lehetőségéről.

Az Interfax szerint az orosz közlekedési minisztériumban május  közepén tartottak egy tanácskozást az Aeroflot részvételével, s az orosz légitársaság ott vetette fel a projektből való kilépés és a tulajdonrész eladásának lehetőségét azzal, hogy a Malév iránt nincs érdeklődés az Aeroflotnál és a többi orosz légitársaságnál sem.

A hírügynökség az orosz kormányhoz közelálló forrást idézve azt  írta: a VEB még nem alakította ki végleges álláspontját a Malév kérdésében. Emellett gondot okozhat a vevő keresése: korábban egy kínai légitársaság és egy Egyesült Arab Emirátusokbeli alapítvány érdeklődött a Malév iránt, de jelenleg nincs pályázó. Gondot jelent  az is, hogy Magyarországon azóta változott a kormány, az Aeroflotnál  pedig a menedzsment.

A Malévot az Airbridge konzorcium vásárolta meg 2007-ben. Az új tulajdonosok, köztük Borisz Abramovics átvállalták a Malév adósságait, és garanciát vállaltak a Malév tőkéjének 50 millió euróra emelésére. Abramovics azonban ősszel kilépett oroszországi  légi közlekedési vállalkozásaiból, miután előzőleg az orosz hatóságok leállították az AiRUnion légi szövetség működését, mert társaságai közül több súlyos pénzügyi problémákkal küzdött.

Ezt  követően a Malévval szemben vállalt kötelezettségeket már nem teljesítették. Mindezek nyomán a VEB, amely ősszel 30 millió euró hitelt nyújtott a Malévnak, s ennek fejében biztosítékként részvényeket kapott, a magyar társaság 49 százalékos résztulajdonosa lett, s stratégiai partnerévé az Aeroflotot jelölte ki.

A Malév igazgatótanácsának élére februárban Anatolij Ballo, a VEB elnök-helyettese került, s ő márciusban kijelentette, hogy  bankja számára a Malév nem stratégiai befektetés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.