Adózás: ez az újdonság sokaknak bejött

Az adatok jelenlegi feldolgozottsága szerint a kisadózó vállalkozások tételes adójára mintegy 51 ezer, a kisvállalati adóra vonatkozóan pedig közel 10 ezer bejelentkezés történt.

Ezek a kisvállalati adók – az NGM szerint – teljesen új szemléletet honosítanak meg a hazai adózásban. Az új adónem nyújtotta előnyök kiszámíthatóságára a Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly egy adókalkulátort tett közzé, amelyet a bejelentkezésre nyitva álló határidőig mintegy 25 ezren használtak, és az érdeklődők nagy része a váltás mellett döntött.

A kisvállalati adó a tárca becslései szerint több százezer vállalkozásnak nyújt kedvezőbb adózási feltételeket. A kisvállalati adó koncepciója alapján elmondható, hogy a tőke- és a munkajövedelmek egységes adóztatásának megteremtésével jelentős elmozdulást jelent egy foglalkoztatásbarát adórendszer irányába, továbbá a korábbiaknál jobban célzott, egyszerűbb keretrendszert alakít ki a dinamikus növekedésre képes kisvállalatok versenyképességének javítása érdekében.


A számokat tekintve kiemelendő, hogy a kisadózók tételes adója az év bármely hónapjában választható, így a mikrovállalkozások körében várhatóan évközben is sokan döntenek majd a tételes adózás mellett. A kisvállalati adóval kapcsolatban pedig a nemzetgazdasági tárca bízik abban, hogy miután az alkalmazás során a könyvelői szakma is jobban megismeri ezt az adózási szemléletet, a későbbiekben lényegesen bővül majd az új adónemet választók száma.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.