Korlátoznák a leárazásokat

Két év után ismét nekifut a könyvesszakma a kötött áras értékesítés bevezetésének. Legutóbb azért akadt el a szabályozás parlamenti benyújtása, mert az egyik komoly erővel rendelkező piaci szereplő sikeresen megfúrta azt, most azonban hatpontos javaslatcsomaggal állt elő a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE).

A javaslat szerint az új könyveket nem lehetne komolyan akciózni, csak ha álltak már egy évet a polcokon. A nagy terjesztők, hipermarketek vagy könyvpalotákat üzemeltetők az új kiadványokat ma vásárlómágnesként árazzák le, ami lényegé­ben megöli a kis könyvesboltokat, mert ők nem tehetik meg, hogy beszálljanak az árversenybe. Az elképzelés tehát fair árversenyt teremtene a piacon. A törzsvásárlói, könyvheti kedvezmények megmaradnának 5-10 százalékig, online vásárlás esetében pedig húsz százalékig.

A Libri rosszul járna
A Libri rosszul járna
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Két éve, amikor az ötlettel megkereste az MKKE az Emberi Erőforrások Minisztériumát – amely támogatta a tervet – az akkor még különálló Bookline nem fogadta el a netes kedvezmények megnyírását. A tervezet végül nem került az Országgyűlés elé.

A kötött árral a felületes szemlélő számára megint csak ez a cég, illetve az időközben a vele egyesült Libri járhat rosszul, hiszen az egyik nagy akciózóról van szó. Az egyesülés tagjai abban érdekeltek, hogy lehetőség szerint béke és egyetértés legyen a pia con, megfelelő számú kereskedővel és kiadóval. Még akkor is, ha házon belül komolyak a viharok, s a Libri kiadói csoportja a közelmúltban elhagyta az egyesülést – mellesleg a kereskedőcége benn maradt. A tervezetet ugyanakkor korábban minden tag támogatta. Hogy most mi lesz, egyelőre az MKKE sem tudja.

Kocsis András, az egyesülés elnöke annyit elmondott, hogy nyáron a kormány nem látta megfelelőnek az időt a tárgyalásra, azóta azonban megkezdődött az őszi ülésszak.

A szervezet L. Simon László közbenjárásában bízik. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára tavaly már sikerrel lobbizott. A cafeteriajuttatásokba ugyanis az ő javaslatára került be adómentes juttatásként a múzeumi és egyéb kulturális programokra szóló belépő évi 50 ezer forintig. Persze ebből a könyvesek csak mint lelkes kultúrarajongók profitálhattak, az idén azonban abban reménykednek, hogy némi kiegészítéssel a könyvvásárlás is bekerül a kedvencek közé. Ajándékutalvány formájában lehetőség van béren kívüli juttatást adni, ám ennek adótartalma majdnem 52 százalék, ehhez képest az Erzsébet-utalvány vagy a SZÉP-kártya csak 34 százalékkal adózik – a statisztikák szerint a munkavállalóknak nem is kell a nagyobb adóterhelésű utalvány, azok forgalma elhanyagolható.

Az MKKE azt szeretné elérni, hogy könyvet lehessen venni SZÉP-kártyával is, ha már sportbelépőt lehet. Kiderül, mennyi ereje van ennek az érvnek 2014-ben. Szintén a jövedelemadóhoz kapcsolódik az az elképzelés, amely évi százezer forint kedvezményt adna a pedagógusoknak könyvek vásárlására. Számukra ez ugyanis munkaeszköz, márpedig minden mesterember leírhatja az adóalapból a költségeit. Ezt azért gyengíti, hogy egyéni vállalkozóként a különórák és egyéb mellékes munkák után keletkező bevétel adóalapja most is csökkenthető a könyvköltséggel.

Korszerűsítené az egyesülés a könyvszakmai hitelprogramot is. A növekedési hitelprogram remek, csak azt forgóeszköz-finanszírozásra nem lehet felvenni, márpedig erre szükség van. A ráncfelvarrás során emelnének a kamattámogatáson – ezt az Emmi adja –, a hitelplafonon, és egyszerűsítenék a bírálatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.