Adócsalás: felvette a fonalat az ügyészség

Több mint százmillió forintos adócsalás miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség egy hódmezővásárhelyi cég korábbi vezetőjével szemben.

Szanka Ferenc, a főügyészség szóvivője közölte, a férfit az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

A vádirat szerint a férfi egy helybeli gazdasági társaság ügyvezetője volt, majd abból látszólag kilépett, és az irányítást névleg átadta egy ismerősének, akinek fizetett ezért. A vádlott ezután 2011-ben és 2012-ben olyan kötöttárut és fonalat értékesített egy budapesti cégnek, amely soha nem állt a vállalkozása tulajdonában, az ismeretlen ügyletekből - a közterhek megfizetése nélkül - került a birtokába.

Az árukról kiállított fiktív számlák alapján a vevő a termékeket terhelő forgalmi adót - mintegy 102 millió forintot - bevallotta, és levonta adófizetési kötelezettségéből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.