Acélos védelmet kérnek a hazai acélosok

A válság közepette a magyar kormánytól a hazai acélpiac "szigorúbb szabályozását", az unión belül pedig az "acélipar hátrányos megkülönböztetésének megszüntetését" várja a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés.

Szüntessék meg, de legalábbis függesszék fel az Európai Unión belül az acélipar hátrányos megkülönböztetését, amit az ágazatnak a különböző támogatási formák és pályázatok területén kell elszenvednie - többek között ezt követeli a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE). A szervezet kedden kiadott közleményében a gazdasági válságnak az acéliparra gyakorolt hatásait, valamint a legsürgősebb teendőket összegzi. Az MVAE az ágazat válságának egyik legfőbb jelének tartja, hogy Magyarországon jelenleg csak Dunaújvárosban folyik acéltermelés, ám ma már a tavaly még 280 millió dolláros EBITDA-t produkáló ISD Dunaferr Zrt. is veszteséges.

A MVAE 2009-ben legalább tíz százalékos - a válság mélyülése esetén húsz százalékos - hazai keresletcsökkenéssel számol. Emiatt több ponton is a magyar kormány segítségét kéri. Így például szigorúbb szabályozással csökkenthető lenne a hazai piacon a jelenleg 76 százalékot kitevő (a szervezet által jórészt gyenge minőségűnek tartott) importacéláruk aránya. A hitelválság miatt a hazai acélgyártók azt kérik a kormánytól: lépjen fel annak érdekében, hogy a bankrendszer töltse be a feladatát, azaz teremtse meg az ágazatban működő nagyfoglalkoztatók finanszírozásának feltételeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.